A spanyolok 83 százaléka szeretné beoltatni magát

0

A spanyolok 83 százaléka szeretné beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen – derült ki az állami társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön közzétett felméréséből.

A védőoltás támogatottsága hónapról hónapra folyamatosan emelkedik, januárban 72,5 százalék, decemberben 32,5 százalék volt az oltási hajlandóság.

A spanyol egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint eddig a lakosság 5,8 százaléka kapta meg a szükséges két adagot a rendelkezésre álló vakcinákból. A hatóságok szerint a nyár folyamán elérik a 70 százalékos átoltottságot, ezzel a járványügyi szakemberek szerint elérhető a közösségi immunitás kialakulása.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: százezer emberből átlagosan 321-en fertőzöttek az országban, egy hete a számuk még 540 volt.

Az elmúlt 24 órában mintegy négyezer új fertőzöttet diagnosztizáltak a mintegy 47 milliós országban. A járvány kezdete óta 3,1 millió embernél mutatták ki a koronavírust. Az utóbbi egy hétben 1168-an hunytak el a fertőzés következtében, a halálos áldozatok száma közelít a 67 ezerhez.

A járványügyi vezető, aki szerint a brit vírusvariáns a fertőzések 20 százalékáért lehet felelős az országban, továbbra is arra számít, hogy március közepére ez a változat okozza majd az új esetek 40-50 százalékát.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com