99 éves korában elhunyt Bernard Lown kardiológus, a defibrillátor feltalálója

0

99 éves korában elhunyt Bernard Lown (1921.június 7. – 2021. február 16.) litván-amerikai feltaláló, kardiológus, az egyenáramú defibrillátor kifejlesztője. 

Lown megfigyelései alapján épült be az orvosi tudatosságba a hirtelen szívhalálra vonatkozóan, hogy az visszafordítható és túlélhető, a sikeresen újraélesztett ember várható élettartama pedig közel normális lehet.

A defibrillátor fejlesztése során két célra összpontosított: a biztonságra és a hatékonyságra. 1961-ben sikerült munkatársaival bebizonyítani, hogy egy adott egyenáramú hullámforma következetesen megfordítja a kamrai fibrillációt, helyreállítja a normális szívverést úgy, hogy közben nem sérül a szív vagy a vázizom. A „Lown waveform” széles körben ismerté vált, mely megkönnyítette a defibrillátor és az implantálható cardioverter-defibrillátor globális elfogadását. Mindez óriási szerepet játszott a szívbetegség kezelésében, a szívkoszorúér betegségben szenvedők túlélésében, és nem utolsó sorban új lehetőségeket nyitott a szívsebészetben.

Lown a hirtelen szívhalál problémája mellett a szív- és érrendszert érő pszichés stressz szerepére is összpontosított. Kiemelte az életmód, étrend és testmozgás fontosságát a szívbetegség kezelésében. A ritmuszavarok kezelésére 1964-ben új módszerként, a korábban szinte kizárólag csak fogorvosok által használt lidokaint vezette be.

Az általa alapított Lown Intézet az egészségügyi rendszer és a társadalom megreformálása céljából született. A Nobel-békedíjas Dr. Bernard Lown több mint ötven évet szentelt az orvosi gyakorlatnak, a kardiológia területének és az emberiség fejlesztésének.

 

 

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com