Századvég: a magyarok 34 százaléka a védőoltástól várja a koronavírus-járvány megfékezését

0

A magyarok többsége a védőoltástól várja a koronavírus-járvány megfékezését, a decemberi 24 százalékról ugyanis 34 százalékra nőtt azoknak a száma, akik biztosan élnek majd az oltás lehetőségével – közölte elemzése alapján a Századvég pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint azoknak a száma is nőtt, akik valószínűleg szeretnék magukat beoltatni: a decemberi 25 százalékkal szemben a megkérdezettek 28 százaléka nyilatkozott így.

A magyarok 35 százaléka vélekedett úgy, hogy biztosan nem vagy valószínűleg nem adatja be magának a vakcinát. Ez az arány novemberben 52, decemberben 48 százalék volt – írta a Századvég, hangsúlyozva: ez azt jelenti, hogy a vakcinák megérkezésével tovább nőtt az oltási kedv Magyarországon.

A Századvég szerint ezt az is elősegítette, hogy világszerte fokozatosan nő a beoltottak száma, és az emberek „érzékelik, hogy a vakcina veszélytelen, jelentős mellékhatásai nincsenek.”

Az elemzésből kiderült az is, hogy a magyar lakosság reálisan ítéli meg a járványhelyzet alakulását: a megkérdezettek 58 százaléka látja úgy, hogy a járvány terjedése stagnál a környezetében, 23 százalékuk szerint lassul vagy megállt, és csak a válaszadók 13 százaléka tapasztal gyorsulást.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com