Sokkal kevesebb bántalmazást tapasztaltak a gyerekek a digitális oktatás hatására

0

Sokkal kevesebb bántalmazást tapasztaltak a gyerekek a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatás hatására – állapította meg egy közép-európai felmérés, amelynek eredményét szerdán juttatták el az MTI-hez.

A felmérés szerint Magyarországon a megkérdezettek 9 százaléka tapasztalt a gyerekektől, 10 százaléka a tanároktól bántalmazást. A gyerekek viselkedését 66-66 százalékban segítőkészség és kedvesség, 56 százalékban egymás támogatása jellemezte.

A bántalmazás a 6-7 éveseknél ugyan elenyésző százalékban, de más országokhoz képest erősebben volt jelen Magyarországon – tették hozzá. Kiderült a felmérésből az is, hogy a magyar szülők 70 százaléka tanult a gyermekével, míg például Romániában ez az arány csak 46 százalék volt.

A járvány miatt Magyarországon a szülők 31 százaléka kedvező, 29 százaléka kedvezőtlen változást vett észre gyermeke viselkedésében. A pozitív változások közt leginkább a „nyugodtabb, boldogabb”, „segítőkészebb, családcentrikusabb”, „önállóbb, figyelmesebb, koncentráltabb” kifejezéseket jelölték meg.

A Cartoon Network felmérése Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Németországban több mint négyezer 6 és 12 év közötti gyermek megkérdezésével készült október 12. és 18. között. A gyerekek szüleikkel együtt válaszoltak a kérdésekre. Magyarországról 805 válasz érkezett – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com