A SARS-CoV-2 vírusfertőzés hetekig a bélben maradhat

0

Először igazoltak COVID-19-ben szenvedő betegek gyomor-bél traktusában (GI) aktív és elhúzódó SARS-CoV-2 vírus fertőzést – írja az otszonline.hu.

A székletminták azoknál a betegeknél is pozitívak voltak, akiknek nem volt gasztrointesztinális tünetük, és néhány esetben azoknál is, akiknél az orrgaratból vett minta már legalább 6 napja negatívnak bizonyult.

Az ismertetett kis esetszámú pilot vizsgálat felveti, hogy tüneteket nem okozó, de mégis aktív fertőzés állhat fenn a bélben, ami a székletben még a gyógyulás után is fertőzőképes maradhat, ezért továbbra is figyelnünk a személyes higiénére és szigorúan be kell tartanunk a védekezés eszközeit, fokozottan ügyelnünk kell az alapos és gyakori kézmosásra – ismertette Dr. Siew C. Ng (Centre for Gut Microbiota Research at the Chinese University of Hong Kong = CUHK) a Medscape Medical News-al. Mivel előfordulhat, hogy a vírus a székletből valamilyen módon a szájba kerül, fontos hosszasan fenntartani a coronavírus elleni egészségügyi rendszabályokat. A Doktornő hozzátette, hogy „a kórházból hazabocsájtott betegeknek és gondozóiknak továbbra is éberen kell figyelniük és szigorúan be kell tartaniuk a személyes higiéné szabályait.” A prospektív, megfigyeléses vizsgálat anyaga.

A Hong Kong-i Kinai Egyetem Koronavírus tesztközpontjában megvizsgálták a hong kongi repülőterekre érkezett több mint 2000 gyermek és nincstelen személy székletét. Augusztus 31-ével a teszt alá vetett gyermekeknél a vírusészlelések aránya 0,28% volt. Dr. Paul Chan, a központ vezetője hangsúlyozta, hogy a széklet tesztelése gyermekeknél sokkal kényelmesebb, mint az orrgaratból történő  mintavétel, továbbá biztonságos és nem invazív, tehát A COVID-19 szűrés céljából jobb lehetőség kisbabáknál, fiatal gyermekeknél és olyanoknál, akiknél a légutakból nehéz lenne mintákat gyűjteni. A centrumban legalább napi 2000 COVID-19 próbát kívánnak elvégezni azért, hogy segítsenek a tünetmentes vírushordozók kimutatásában.  
Bár már előzetesen is igazolódott a SARS-CoV-2 jelenléte a székletben, de hogy milyen az aktivitása és fertőzőképessége a gasztrointesztinális traktusban lévő vírusnak a COVID-19 légúti fertőzés alatt és után, azt még nem tudjuk.

Teljes tartalom ide kattintva olvasható.

Forrás: Orvostovábbképző Szemle Online

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com