Több száz emlősfaj hallhat ki az évszázad végére

0

Egy tudóscsoport előrejelzése szerint legalább 550 emlősfaj kihalhat ebben az évszázadban, ugyanakkor több száz fajt meg lehetne menteni a természetvédelmi erőfeszítések fokozásával – ismertette a kutatás eredményeit a BBC News.

A kutatók a földtörténet korábbi kihalási hullámaiból fennmaradt fosszilis maradványok alapján számolták ki, hogy hány emlősfaj tűnhet el az évszázad végére a Földről. Mint a Science Advances folyóiratban publikált tanulmányban felhívták rá a figyelmet: „minden eltűnt fajjal a Föld természettudományának egy darabját veszítjük el”.

A kutatók szerint az elmúlt évtizedekben kihalt emlősökért szinte teljes mértékben az emberi tevékenység volt a felelős. Hozzátették: amennyiben nem sikerül fellépni ez ellen a tendencia ellen, a kihalási arány növekedni fog.

Tobias Andermann, a Göteborgi Egyetem tudósa, a Göteborgi Globális Biodiverzitási Központ kutatója elmondta, hogy a riasztó „forgatókönyv” ellenére, több száz, akár ezer fajt is meg lehet menteni a kihalástól célzott és hatékony megőrzési stratégiákkal.

A tanulmányhoz a kutatók létrehoztak egy nagy adatbázist, amelyben a földtörténet legutóbbi kihalási hullámaiból a fosszilis maradványok adatait gyűjtötték össze. A jelenleg veszélyeztetett státuszú fajokat figyelembe véve, számítógépes szimulációval jósolták meg, hogy 2100-ra milyen arányokat ölthet a kihalás.

Modelljük szerint az elmúlt évszázadokban bekövetkezett kihalások csak a jéghegy csúcsát jelentik, a következő évtizedekben fenyegető kihalási hullámhoz képest.

Tavaly egy tudósokból álló kormányközi testület arra figyelmeztetett, hogy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás. A szakemberek hangsúlyozták, hogy beléptünk a hatodik tömeges kihalás korszakába, és amit most teszünk, valószínűleg meghatározza majd az emberiség jövőjét.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com