Növekedett a vírus terjedésének kockázata, több mint háromszorosára nőt a mintavételek száma

0

Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

Merkely Béla a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában azt hangsúlyozta: a hatékony járványügyi védekezésnek köszönhetően egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az elmúlt két hétben viszont Magyarországon is, minden megyében jelentősen nőttek a járványügyi számok.

Kiemelte, hogy az első hullám jelentősen különbözött a másodiktól: korábban nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya, most viszont az esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki.

Merkely Béla azt mondta, közösségi összefogással győzhető le a járvány. A legfontosabb a megelőzés: a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.

Az utóbbi napokban háromszorosára nőtt a mentők által elvégzett koronavírus-mintavételek száma – közölte Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A főigazgató elmondta, arra törekednek, hogy 24-48 órán belül kiérkezzenek mindenkihez, aki tüneteket mutat vagy bizonyíthatóan szoros kontaktusba került egy fertőzöttel. A mentők megfelelő védőfelszerelésben vesznek orr- és garatmintát, amelyet beszállítják a laboratóriumba – tette hozzá. Az egyre súlyosbodó járvány miatt a közfinanszírozásban részesülő betegszállító szervezeteket is bevonják a munkába, miként a tavaszi járványhullám alatt is tették – jelezte Csató Gábor.

Kérdésre válaszolva közölte: bevált az az intézkedés, hogy a fertőzöttekkel foglalkozó kollégáikat izolálták, amit alátámaszt, hogy a több mint 4500 mentődolgozóból január óta 30-an kapták el a vírust.

Forrás: MTI

    

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com