Minden intenzív terápiás szakvizsgával rendelkező ember ért a lélegeztetőgépekhez

0

Magyarországon nincs olyan intenzív terápiás szakvizsgával rendelkező ember, aki ne értene a lélegeztetőgépek kezeléséhez – nyilatkozta Madurka Ildikó aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos szombaton a közmédiának.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársa hozzátette: az egyes lélegeztetőgépek típusával való megismerkedés igényelhet pár nap betanulást, de az elv mindenhol ugyanaz.

A lélegeztetőgépek az oxigénhiányos, károsodott tüdejű betegek oxigenizációját segítik. Az intenzív terápiás szakorvosok egyetemi és a szakvizsgához szükséges tanulmányaik alapján ismerkednek meg a lélegeztetés elveivel, a lélegeztetőgépek használatával. Rajtuk kívül az osztályon dolgozó szakápolók is ismerik a gépeket, de azok beállítása, hogy a lehető legkisebb károsodás mellett a lehető legjobban oxigenizálják a betegeket, az intenzív terápiás szakorvos feladata – közölte.

Hangsúlyozta: Magyarország a járvány kitörése előtt is jól állt lélegeztetőgépekből – jobban, mint az olasz Lombardia tartomány – mert sok új beszerzés történt, aminek eredményeként több új, egy-két évnél fiatalabb lélegeztetőgép állt rendelkezésre. Azt mondta: nem romlott el lélegeztetőgépük, de annyi tartalék van, hogy az sem jelentene gondot. Ezért nem látja szükségesnek, hogy egy műszaki szervizes szakember napi 24 órában jelen legyen a  lélegeztetőgépek mellett.

Egyébként ha egy lélegeztetőgép meghibásodik, a műszertechnikus csak az egyszerűbb feladatokat tudja helyben ellátni, a berendezések szervizelése a gyártó és a forgalmazó feladata – jegyezte meg. Madurka Ildikó tájékoztatása szerint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben jelenleg ugyanúgy működik mellkassebészet, a tüdőbeteg-ellátás, a rehabilitáció, a krónikus lélegeztetett betegek ellátása, „mint békeidőben”.

Emellett állítottak be csaknem száz ágyat a koronavírus-pozitív betegek ellátására, az intenzív osztályon pedig főállásban vagy szerződéssel mintegy 15 orvosuk van – tette hozzá. A koronavírus-pozitív intenzív részlegen tizennégy ágy áll rendelkezésre, amelyeken most tizenkét beteget lélegeztetnek, míg a 83 középsúlyos ellátásra szolgáló ágyon pénteken 36 betegük volt – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy csak az intenzív kapacitások kezdenek megtelni, de van egy betegellátási utasítás arra is, hogy ha a két kijelölt intézmény – a Dél-Pesti Centrumkórház és a Korányi – intenzív kapacitása megtelik, melyek azok a következő fővárosi kórházak, amelyek „hadra foghatók”.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com