Pécsi virológiai kutatócsoport – Van négy ígéretes terápiás lehetőség a koronavírus ellen

0

Az ellenszerek és vakcinák fejlesztése számos laborban egyszerre folyik most a világban. Soha nem látott összefogás keretében zajlik a legtöbb fejlesztés, a munkafolyamatok és tudás gondos felosztásával az egyes országok között. Ezúttal nem egymással, hanem a járvánnyal és talán a következő járvánnyal is versenyezve. Nem arról szól a verseny, hogy ki lesz az első, hanem, hogy időben és minél több megoldást tudjon a tudomány nyújtani a járvány leküzdéséhez. Ezért egyszerre számos ösvényt kell taposni, még ha némelyik nem is vezet majd eredményre – írja a A PTE Virológiai Kutatócsoportja a Facebook oldalán.

De hogyan is működik ez elméletben?

A vírusfertőzés egy nagyon bonyolult folyamat, melynek sejten kívüli és sejten belüli szakaszai vannak. Amikor el akarjuk hárítani a támadást, több ponton is beavatkozhatunk. Szeretnénk ezzel a rövid ismertetővel általános képet adni arról, hogy mik a lehetőségek és jelenleg milyen kutatások zajlanak a világban ezen a téren.

A vírust a sejten kívül vagy azon belül blokkolhatjuk. A sejten kívüli blokkolást általában vakcinák által létrehozott antitestekkel, mesterségesen előállított antitestekkel vagy egyéb módokon (receptor blokkolók stb.) érhetjük el – olvasható a bejegyzésben.

„A sejten belül pedig több lépésben is gátolhatjuk a vírus replikációját. A SARS járvány óta több tucat potenciális antivirális szer és kezelés került az asztalra, melyek közül az Egészségügyi Világszervezet kiválasztotta a négy legígéretesebbet. Ezek klinikai hatékonyságát jelenleg egy példanélküli, világméretű teszt során vizsgálják, amely a SOLIDARITY névre hallgat.”

A WHO által kiválasztott négy ígéretes terápiás lehetőség:

  • Remdesivir antivirális szer, amely a vírus másolását végző enzimet blokkolja
  • Maláriaellenes szerek, melyek a vírus „érését” befolyásolják közvetett módon, a gazdasejt bizonyos folyamatainak pH változásával
  • HIV vírus ellenes szerek (ritonavir/lopinavir) – ezek úgynevezett proteáz gátlók. A proteázok kulcsfontosságú enzimek melyek a vírus fehérjéinek végső érését segítik [Ez egy klinikai vizsgálat során már elbukott, de a WHO szakértői szerint a betegség korai fázisában még hatásos lehet – ezt kívánják most tesztelni]
  • Ritonavir/lopinavir interferon-béta kezeléssel kombinálva – az interferon-béta a vírusfertőzés korai szakaszában adagolva segítheti a korai védelmet, ezt kombinálva az előző párossal jó eredményekre számít a szakma.

A bejegyzésben felhívják a figyelmet a következőkre: Sokakban él a tévhit, hogy ezek a szerek otthoni körülmények mellett alkalmazhatóak lesznek. Ezek általában véve toxikus szerek, így a nem szakszerű és pontatlan adagolásuk óriási bajt okoz. Kifejezetten kórházi körülmények közt adható gyógyszerekről van szó, preventív szedésük sem ér semmit. Kulcsfontosságú az időzítés és a dózis, ez minden esetben orvosi döntéskör. Továbbá a végső próbájuk is hátravan még.

A megelőzés szempontjából, a még nem fertőzött emberek védelmében pedig a vakcinák jöhetnek szóba. A vakcinák hatására, adott vírusra specifikus antitestek termelődnek a szervezetben, melyek a későbbi vírusbejutást gyorsan és célzottan hatástalanítják. Jelenleg több ígéretes és modern vakcina prototípus készül a világ több laboratóriumában. Ezek közül van amelyik már a klinikai tesztelések fázisában jár (Pl.: Oxfordi Egyetem).

Forrás: Virológia Pécs Facebook

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com