Melyek a legkedveltebb édes fehér pezsgők?

0

A Szupermenta 2018-as évzáró terméktesztje során az édes fehér pezsgők átfogó vizsgálatát végezte el. A hatósági és laboratóriumi ellenőrzések mellett ezúttal sem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat. Kíváncsi, mely termékek léphettek fel a dobogóra? A Szupermenta kedveltségi tesztjéből most kiderül. 

A kedveltségi vizsgálat során fontos szempont volt, hogy szakértő és laikus kóstolók egyaránt pontozzák a termékeket, így több különböző, akár eltérő vélemény is megjelenhet a végeredményben. Az eredmények természetesen a kóstoláson részt vett szakértő-laikus csoport ízlését és véleményét tükrözik.

Vásárlói szempontokat figyelembe véve a résztvevők ezúttal 32 féle édes, fehér pezsgőt kóstoltak. A termékek értékelése most is „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz nem tudták, mely sorszám, melyik márkát takarja.

A résztvevők 5 fő értékelési szempont mentén bírálták a pezsgőket: szín, tisztaság, gyöngyözés, illat valamint íz, zamat és összbenyomás.

  • Szín szempontjából megfelelő az édes fehér pezsgő, ha hibátlan, jellegének megfelelő színű.
  • Tisztaságától elvárható, hogy legyen tükrös, átlátszó, üledékmentes.
  • Gyöngyözésére jellemző, hogy finom és tartós, egyenletes eloszlású, vagy füzérszerűen apró buborékok alkotják.
  • Illata megfelelő, ha egészséges, tiszta, elnevezésére jellemző.
  • A pezsgők íze, zamata és összbenyomása akkor megfelelő, ha harmonikus, tiszta, elegáns, zamatgazdag.

A pezsgők színének értékelése során a legmagasabb pontszámot a Freixenet, tisztaság tekintetében a Törley Fortuna pezsgő kapta.

A legjobbnak ítélt termék gyöngyözés szempontjából a Törley Excellence lett, míg illat szempontjából a Törley Fortuna nyerte el a bírálók tetszését.

A kóstolóink által legfontosabbnak ítélt tulajdonság a pezsgők íze, zamata és összbenyomása volt, melynek értékelése során a Hungaria Sweet Style édes fehér illatos minőségi pezsgő diadalmaskodott.

Sokan hihetnék, hogy biztosan a legédesebb a legkedveltebb, de a Szupermenta kedveltségi vizsgálatán nem a legédesebb pezsgő szerezte meg az első helyet. Jóllehet, a dobogós termékek a vizsgált tételek édesebbik feléhez tartoznak.

Végeredményben a kóstolók tetszését leginkább a Törley Fortuna édes illatos minőségi pezsgő nyerte el. A második helyen a Hungaria Sweet Style édes fehér illatos minőségi pezsgő végzett, míg a dobogó harmadik fokára a Törley Excellence sárga muskotály édes fehér pezsgő léphetett fel.

 

Forrás: Szupermenta

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com