Három magyar felnőttből kettő túlsúlyos

0

Három magyar felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott – mondta Takács Hajnalka dietetikus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A szakember közlése szerint a gyerekekre is nagyon jellemző az elhízás.

A dietetikus problémaként említette, hogy sok felnőtt kihagyja az első főétkezést, a reggelit. Márpedig ez hátráltatja az egészséges táplálkozás kialakítását, másrészt ez rossz példa a gyerekeknek. Ennek kapcsán rámutatott: vizsgálatok támasztják alá, hogy a kihagyott reggeli egyenes arányban van a gyermekkori túlsúly kialakulásával.

Takács Hajnalka kiemelte a mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát. Azt mondta, hogy az elhízás ellen „számos változtatás mentén el lehet indulni”. Először elég egy-egy apró „hibát” felfedezni a táplálkozásban, s azt lépésről-lépésre kijavítani. Példaként említette a 20 százalékos zsírtartalmú tejföl 12 százalékosra cserélést, vagy zsírszegény sajtok fogyasztását.

Fontos a kellő folyadékbevitel is, ami nőknek 2, férfiaknak 2,5 liter naponta. Emellett naponta sok zöldséget ideális fogyasztani, továbbá hetente két alkalommal ajánlott a halétel – sorolta a szakember.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com