Pingpong medicina – Ma csőlátó orvosokat nevelnek

0

Gyergyóditrónak a hetvenes években nyolcezer lakosa volt, akkoriban három cukorbeteget jegyeztek. Mára ötezerre csökkent a település lélekszáma és ötszáz cukorbeteget tartanak nyilván. A romániai községben Puskás Károly gyógyítja az embereket – hangzott el az M1 Kárpát expressz című műsorában.

A gyergyószentmiklósi kórháznak kihelyezett osztálya van Ditróban. Az intézmény 1970-ben létesült, négy évvel azután, hogy egy frissen végzett, marosvásárhelyi fiatal körzeti orvosként a településre került. Azóta 52 év telt, és az évek során Puskás Károly egyedüli orvosa volt a kórháznak.

Véleménye szerint nagyon megváltoztak az idők az orvoslásban is. Szerinte ma csőlátó orvosokat nevelnek, akik látnak egyes részeket a betegségekből, de a holisztikus szemlélet, ami az egész beteget látja, kiveszőben van.

Hozzátette: ezért járnak hozzá olyan sokan, hiszen tőle megkapják ezt a szemléletet.

Puskás Károly szerint a mai orvosi oktatásnak áldatlan következménye lehetnek. Ezt nevezik pingpong medicinának. Elmegy a beteg az orvoshoz, majd elküldik sorra másik orvosokhoz is, s végül a beteg úgy dönt, ő nem megy többet sehová. A következő lépés, hogy pszichiáterhez küldik, pedig szerinte csupán a holisztikus szemléletmód segíthetne a dolgokon.

A betegségnek nincs ünnepnapja – vallja a doktor. Ezért ő – amennyiben egészsége engedi – sosem vesz ki szabadnapot. Az, hogy Ditróban kórház működik mind a mai napig, Puskás doktornak köszönhető – mondta a gyergyószentmiklósi kórház menedzser igazgatója, Ferenczy István.

Több mint ötven év után, idén, egy fiatal orvosnőt helyeztek a tízágyas gyergyóditrói kórházba. A terhek azóta megoszlanak. Puskás doktor ma már nyugodt szívvel vonul nyugdíjba, hiszen jó tanítványa van, akire rábízhatja a település lakóit.

Lényegi üzenetét az új orvosnemzedéknek pedig így summázza: tanuljanak meg emberül.

Forrás: Hiradó

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com