Érsebészet – „Amputálunk, amikor nem kellene”

0

A mostaninál kevesebb érsebészeti centrum is el tudná látni a betegeket Magyarországon, ha ott biztosítottak a szakmai minimumfeltételek. Viszont a finanszírozáson sürgősen változtatni kellene – mondta a MedicalOnline-nak Szeberin Zoltán a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság (MAÉT) elnöke.

Nemrégiben Merkely Bélával, a Semmelweis Egyetem rektorával beszélgett a lap, aki arra a kérdésre, hogy a kardiológiai ellátás csúcsintézménye, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika részt vett-e a nemzeti szív- érrendszeri program kidolgozásában, úgy válaszolt, hogy „előzetesen áttekinthette azt”, és így tudták érvényesíteni benne a fontosabb szempontjaikat. Példaként az alsóvégtagi érszűkület ellátást és a vascularis intervenciót emelte ki.
Egy népegészségügyi fókuszú keringési betegségekkel foglalkozó programban a MAÉT szerint is kiemelt szerepet kell kapnia ezeknek?

Az érsebészeti osztályokon legnagyobb arányban idős, dohányzó, II. típusú cukorbeteg, jellemzően férfibetegeket látunk el. Lassan, de biztosan növekszik az átlagéletkor, az előrejelzések pedig diabétesz járványt jósolnak a következő évekre. A korábban bevezetett népegészségügyi célú intézkedések, mint a népegészségügyi termékadó, vagy a dohányzás mérséklését célzó programok hatása csak évtizedek múlva lesz érzékelhető. Egyelőre a magyar társadalomban magas a túlsúlyosak és a dohányzók aránya, növekszik a diabéteszesek száma, és ha mindez együttáll, az alsóvégtagi amputációk megelőzésére is sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Így egy nemzeti kardiovaszkuláris programnak kiemelten fontos része az érsebészeti ellátás.

A teljes tartalomért kattintson Medicalonline oldalára.

Forrás: Medicalonline

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com