Adjon nevet az új fürdőnek, hogy egy évig ingyen fürdőzhessen

0
A bábolnaiak régi vágya teljesül azzal, hogy termálfürdőt építenek a városban. A leendő fürdőnek pályázaton keresnek nevet. A nyertes névadót éves belépővel jutalmazzák – írja a termalfurdo.hu. 
A bábolnai beruházás alapvető feltételeit jelentő két termálkutat még 1983-ban fúrták, az egyik kút gyógyvíz minőségű vizet ad. Az évek folyamán többször is felmerült a fürdő megépítése, de a megvalósítás módját az elmúlt évben találták meg: a sportcsarnok mellett, a szabadidőközpont részeként megépülő fürdőhöz a termálvizet távvezetéken keresztül fogják elvinni.
A beruházás befejezésének várható időpontja a fedett termálfürdő esetén 2019 tele, míg a strandfürdő átadását 2020 tavaszára tervezik.
A fürdő átadására tehát még várni kell, a bábolnai önkormányzat már most gondolt a létesítmény elnevezésére, ezért pályázatot hirdetett egy olyan ötletes, kreatív – akár szójátékra alapuló – név ötleteket várnak, amelyek illeszkednek a fürdő megjelenéséhez, környezetéhez, Bábolna hagyományaihoz. Az elnevezésnek magyar nyelvűnek, könnyen kiejthetőnek és megjegyezhetőnek kell lenni és lehetőleg utaljon Bábolnára is.
Pályázni a nevpalyazat@babolna.hu címen lehet, egy pályázónak legfeljebb három névvel, 2017. november 24-ig. A győzteseket december elsején választják ki. Az első helyezettet egyéves, a másodikat féléves, míg a harmadik helyezettet negyedéves, ingyenes fürdőbelépővel jutalmazzák. A pályázattal kapcsolatos további részleteket Bábolna honlapján találják.
Forrás: termalfurdo.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com