Ingyenes csípő- és térdprotézis rendezvény lesz a hétvégén Budapesten

0

Szakorvosok, gyógytornászok adnak részletes és teljes körű információkat a csípő- és térdprotézis műtétekről laikus érdeklődők számára május 27-én Budapesten, ahol első kézből, egy helyen kapnak komplex tájékoztatást a témakörben a látogatók.

Az ingyenes, félnapos rendezvény elsősorban a csípő-, vagy térdprotézis műtétre váró pácienseknek szól, de a már műtött páciensek részére is lesznek érdekes információk.

Az előadásokat közérthető módon, neves szakorvosok, gyógytornászok fogják tartani, és lehetőség lesz arra is, hogy az érdeklődők kézbe vegyenek csípő-, vagy térdprotéziseket.

A szakorvosok előadásaiban a beavatkozások részletes bemutatása mellett nagy hangsúlyt kap a rehabilitáció. Bemutatják, hogy hogyan változott a műtét utáni gyógyulás és milyen technikai, technológiai okokra vezethető vissza a rehabilitáció időtartamának általános változása. Szó lesz arról is, hogy milyen a mindennapi élet a protézissel és mire kell ügyelni, hogy minél hosszabb legyen annak élettartama.

Az előadókhoz előzetesen kérdéseket is lehet küldeni, azokra a helyszínen fognak válaszolni.

A Lurdy házban tartandó rendezvényre a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, bővebb információ, illetve jelentkezés a www.csipoprotezisinfo.hu vagy www.terdprotezisinfo.hu weboldalakon lehetséges.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com