Lyme-kór – A betegség, amitől tartanunk kell!

0

A Lyme-kór a kullancsok által közvetített súlyos megbetegedés, amelyet a Borrelia burgdorferi nevű kórokozó okoz. A betegség világszerte előfordul. Iránta fogékony az ember, a vadon élő és a háziállatok. A fertőzöttséget kimutatták lóban, szarvasmarhában, juhban és húsevőkben is. 1998 óta humán vonalon bejelentési kötelezettség alá tartozik.

A betegség terjesztői a kullancsok. A kullancs mindhárom fejlődési alakjában képes fertőződni. A kórokozó a kullancs gyomor- és bélcsatornájában szaporodik, onnan pedig eljut annak valamennyi szervébe.

A kórokozó a rovar bélsarával, sőt vérszívás közben is ürülhet. A bélsárban lévő kórokozó a bőrön keresztül is bekerülhet a szervezetbe. A bejutás környékén helyileg elszaporodik, bejut a nyirokrendszerbe, onnan a vérbe, majd a különböző szervekbe, izületekbe, szívbe, központi idegrendszerbe. A fertőzött szervezetben ellenanyagok keletkeznek, melynek hatására a Borrelia eltűnik a vérből – olyan szervekbe menekül, ahol nem érik el az ellenanyagok. Ilyen például a lép. Az ellenanyagok helyben maradnak, belőlük úgynevezett immunkomplexek keletkeznek, amelyek lerakódhatnak a szemben, az izületekben és a vesében.

A betegség lappangási ideje 1-4 hét, gyakori a tünetmentes fertőzés. Emberben magas láz, körkörösen tovaterjedő bőrpír, izomfájdalom, idült esetekben idegrendszeri bénulások, izületgyulladás alakul ki. Kutyában bőrpír, izületgyulladás, visszatérő (láz- és gyulladáscsökkentő gyógyszerekre nem reagáló) magas, 40 fokos láz, valamint nyirokcsomó-duzzanat figyelhető meg. Olykor előfordulhat szívizomgyulladás is. Jellegzetes tünet a lépmegnagyobbodás is. Nincs adat, hogy a betegség állatról emberre terjedne, de lehetőségét teljes határozottsággal kizárni nem lehet.

Klinikai tüneteiben sántaság jelentkezik, ami nem korlátozódik csupán egy lábra, esetenként valamennyire, illetve felváltva hol az egyikre, hol a másikra is kiterjedhet. A tünetek csak rövid ideig észlelhetők, de a jelenség visszatérhet, ismétlődhet.

A Lyme-kórt vérvétellel és laboratóriumi vizsgálattal lehet kimutatni, a gyógykezelés hosszadalmas antibiotikumos kezeléssel lehetséges.A kórokozó kimutatása nehéz, mivel keresztreakciót mutathat más baktériumokkal, tehát a szeropozitivitás még nem elegendő a biztos diagnózishoz. Másrészt a kutyák nagy része tünetmentesen át is vészelheti a fertőzést.

Embereknél a betegség második stádiumában idegrendszeri tünetek is kialakulnak. Kutyáknál általános idegrendszeri tüneteket okoz, főként apátiát. Megelőzésként mindenekelőtt a kullancsok távoltartása (nyakörvek, spot on készítmények) jöhet szóba. Helytelen a kullancsokat a légzőnyílások paraffinos eltömésével megfojtani, mert a fulladozó parazita fertőző anyagait a gazdaállatba fecskendezi. A Lyme-kór ellen (csak megelőzésre) inaktivált vakcina van, amely egy éves védelmet biztosít. A még nem oltott kutyákat az első évben 2-3 hét eltéréssel összesen kétszer, majd az ezt követő években már csak évi egy alkalommal szükséges oltani.

Forrás: MTI hírarchívum / Dr. Sütő András

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com