V. Pécsi Csokoládé Karnevál – 2017. február 4-5.

0

Tizennyolc kiállítóval, szakmai és gyermekprogramokkal február 4-én és 5-én rendezik meg az ötödik Pécsi Csokoládé Karnevált a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. 

Mosonyi Éva csokoládékészítő, a rendezvény szervezője elmondta: a látogatók az ország minden részéből érkező kézműves manufaktúrák csokoládékészítőivel találkozhatnak. A csokoládévásár mellett ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, gyerekjátékok, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várja látogatókat – tette hozzá.

A karnevál kapcsolódik az alapításának idén 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi programjaihoz. Az esemény legizgalmasabb látványosságának ígérkezik a 30 kilogramm csokoládéból kifaragott 6-os, 5-ös és 0-ás számjegy, amelyek a helyszínen készülnek el. Az eseményen kiosztott írásos tájékoztató szerint a gyerekek műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt és animációs játékokat is kipróbálhatnak. A mesesarokban L. Molnár Edit pécsi írónő saját meséit olvassa fel. Mosonyi Éva a szakmai programokra térve ismertette: öt előadást tartanak, amelyeken megjelennek a legnépszerűbb édesség tudományos vonatkozásai, köztük a fenntartható kakaótermesztés és csokoládékészítés kérdései, valamint a csokoládé helye az egészséges táplálkozásban.

A karnevál ideje alatt Lokodi Ákos kreatív séf a látogatók előtt készíti el csokoládés ételeit, amelyeket az érdekelődők el is fogyaszthatnak – hangsúlyozta Mosonyi Éva, aki hozzátette: a rendezvényen mutatják be az új, ízig-vérig pécsi csokoládéjukat, amely kilenc 70 százalékos étcsokoládé-mozaikból áll, csomagolása pedig puzzle-szerűen a Széchenyi teret mintázza. Zeller Gyula, a PTE stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese a karneválra is utalva arról beszélt, hogy az egyetem jubileumi programjaiba szeretnék bevonni a megyeszékhelyen élőket is.

A rendezvény vendége lesz még a PTE 3D-projektje, amelynek képviselői kiállítást szerveznek a Kemence Galériában. A helyszínen működő 3D-nyomtatóval csokoládéformaként használható műanyagot fognak nyomtatni. Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője a karnevál helyszínét méltatva úgy vélekedett, hogy a Zsolnay-negyed a legalkalmasabb egy családi rendezvény biztonságos és színvonalas lebonyolítására.

A karnevál ingyenesen látogatható, ugyanakkor a szakmai programok regisztrációhoz kötöttek. Ezekre regisztrálni az esemény Facebook oldalán található űrlap kitöltésével lehet megtenni – hívták fel a figyelmet a szervezők.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com