Újra sétával hívják fel a figyelmet a mellrák megelőzésére

6

Újra rózsaszínbe borul szombaton Budapest az Avon rendezvénye miatt, amelyen a mellrák megelőzésének fontosságára hívják fel a figyelmet. A sétára és a programokra a szervezők több ezer résztvevőt várnak.

Az egész napos programon bemutatkoznak a mellrákellenes harcban résztvevő szervezetek, alapítványok, egyesületek és önszerveződő csoportok, a Széchenyi István téren felállított nagyszínpadon rendezett kerekasztal-beszélgetések során pedig neves szakértők és orvosok osztják meg a betegséggel kapcsolatos tapasztalataikat a közönséggel.

A nap kiemelt eseménye a térről kora délután induló mellrákellenes séta lesz, amelynek során a több ezer résztvevő dobszó kíséretében, számos közismert művész és közszereplő vezetésével sétál végig a Lánchídon, majd a Duna budai oldalán a Döbröntei térig, onnan pedig az Erzsébet hídon és a pesti rakparton keresztül vissza a Széchenyi István térre. A rózsaszín menet résztvevői a 3,7 kilométeres táv megtétele után az összefogás jelképeként rózsaszín léggömböket engednek fel – közölték a szervezők az MTI-vel.

A téren egész nap várják az érdeklődőket: a Női Akadémia sátrában neves előadók osztják meg gondolataikat a női lét kihívásairól, az Angyalműhelyben Ördög Nóra és Törköly Erika beszélgetnek meghívott vendégeikkel, délután pedig szó lesz az otthoni munkavállalásról, a női szerepek sokaságáról és az egyensúly megteremtéséről, valamint a mindennapi stresszkezelésről is. Az életmód sátor programjain a résztvevők hasznos tippeket kaphatnak a sminkeléshez, arcápoláshoz, helyes étkezéshez, stílusos öltözködéshez, de még a családi fotók elkészítéséhez is, az asztrológia sátorban pedig grafológus és jós fogadja a vendégeket.

A gyerekek az Alma együttes és a Salátabár produkciója mellett kipróbálhatják az óriás társasjátékot, a távirányítós kisautópályát, az ugrálóvárat vagy éppen az aszfaltrajzolást, a férfiak pedig erőpróbán vehetnek részt, vagy dartsban és csocsóban mérhetik össze ügyességüket.

Az egész napos programot Tóth Vera, Vastag Csaba és a Back II Black fellépése zárja.

Forrás: MTI

6 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com