Minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák

10

Hazánkban a fiatalok 2,5-3 százalékának magas a vérnyomása, ami azt jelenti, hogy minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák – mondta a debreceni hipertóniacentrum vezetője a Hipertónia, diabétesz és kardiovaszkuláris prevenció című tudományos konferencia szünetében szombaton az MTI-nek Debrecenben.

Páll Dénes professzor rendkívül fontosnak nevezte, hogy az iskolaorvosi szolgálat kiszűrje ezeket a fiatalokat, mert csak az időben feltárt betegség esetén lehet megelőzni a későbbi komoly problémákat.

A szakember szerint a magyar fiatalok körében is növekszik az elhízottak száma, ami elvezethet a magas várnyomáshoz és annak szövődményeként a cukorbetegséghez, illetve a szív és érrendszeri megbetegedésekhez.

A felnőtt lakosság 35 százalékának, minden harmadik embernek magas a vérnyomása, ez a betegség Magyarországon több mint kétmillió embert érint, s a kórhoz gyakran társul cukorbetegség és zsíranyagcsere-zavar – mondta Páll Dénes.

Kezelésük döntően a háziorvosi szolgálat feladata, de a súlyosabb estek a hipertóniacentrumokba kerülnek. A debreceni centrumban évente százzal növekszik a kezelésbe vont új betegek száma – ismertette a professzor.

Mivel a magas vérnyomás és a cukorbetegség gyakran nem okoz sem panaszt, sem tünetet, ezért sokszor csak akkor ismerik fel, amikor már súlyos, visszafordíthatatlan szövődményei vannak. A betegségek ugyanis felgyorsítják az érelmeszesedés folyamatát, ami pedig növeli a szélütés (stroke), a szívinfarktus és a veseelégtelenség kialakulásának esélyét. Ezért fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok: vérnyomásmérések, vércukor- és vérzsírszint ellenőrzések – tette hozzá Páll Dénes.

Forrás: MTI

10 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com