Tízéves fiú lett a Sziget a Rubik-kocka bajnoka

1

Tízéves magyar származású fiú nyerte meg vasárnap az egy hétig tartó Rubik-kocka kirakó bajnokságot a 2014-es Sziget fesztivál egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Rubik szigeten.

A fesztivál szervezőinek közleménye szerint a versenyen közel százan vettek részt, több mint tíz országból, köztük Franciaországból, Dániából, Hollandiából és Magyarországról. A döntőbe a napi selejtezők legjobb három versenyzője jutott be. A verseny végén másodperceken múlt, hogy ki kerül be a legjobb három közé.

A harmadik helyezett Szabó András lett 27,18 másodperces időeredménnyel, díját Kovács János, a Rubik Stúdió ügyvezető igazgatója adta át. Második helyen Balog Lujza végzett 26,47 másodperccel, aki a díjat Szép Fruzsinától, a Sziget programigazgatójától vehette át. A verseny győztese pedig a tízéves Robert Alexander Antal lett 22,48 másodperccel.

A Hollandiában élő magyar származású fiút, aki alig egy éve kockázik, de akár napi három órát is gyakorol, édesapja kísérte el a Szigetre. A bajnoknak járó díjat Gerendai Károly, a Sziget főszervezője nyújtotta át.

Színes konténerekből összeállított installációval ünnepelte az idén negyvenéves Rubik-kockát a Sziget; a Rubik sziget elnevezésű helyszínen többek között kreatív alkotótér és kiállítás is fogadta a látogatókat.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com