Első helyén zárt a magyar csapat a szervátültetettek Eb-jén

8

A magyar csapat 56 arany-, 39 ezüst- és 25 bronzéremmel zárta a VIII. szervátültetettek és művesekezeltek Európa-bajnokságát, amelyet Krakkóban rendeztek meg.

A Magyar Szervátültetettek Szövetségének hétfői közleménye szerint az együttes ezzel az éremtábla első helyén végzett.

A magyar sportolók kilenc sportágban (asztalitenisz, atlétika, kerékpár, bowling, petanque, tenisz, tollaslabda, úszás, darts) álltak rajhoz.

Tavasszal még S.O.S.! segélykiáltás fogadta azokat, akik rákattintottak a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) honlapjára. A kétségbeesés oka az volt, hogy az idei állami büdzsében – az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkárságának, illetve a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) a támogatási keretében – nem szerepelt a transzplantált sportolók krakkói Európa-bajnoksága.

„Jelen állás szerint a magyar csapat nem fog tudni részt venni az év legrangosabb világversenyén” – közölte korábban Berente Judit, a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európai Sportszövetsége elnöke, aki egyben az MSZSZ alelnöke is. „Ez különösen fájó lenne azok után, hogy a magyar szervátültetett csapat tavaly a durbani világjátékokon az országok pontversenyében a negyedi helyen végzett, 38 arany-, 19 ezüst-, és 26 bronzérmet szerezve. Csupán tízmillióra lenne szükségünk, hogy ott lehessünk Krakkóban” – tette hozzá.

A MOB honlapján megjelent augusztusi hír már megerősítette, hogy a magyar szervátültetett és művesekezeltek válogatottja ismét rajthoz áll a Krakkóban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon. Anyagi támogatás hiányában a sportolók csak a versenyek napjaira tudtak kiutazni, de szerencsére ez a megterhelés nem ment az eredményes versenyzés rovására.

8 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com