A Harry Potter-regények olvasása az előítéletek csökkenéséhez vezet

2

A Harry Potter olvasása csökkenti az előítéleteket egy most közzétett angol-olasz kutatás szerint. Az olvasáskor a főszereplővel jobban azonosuló gyerekek toleránsabbá váltak a különböző kisebbségekkel szemben – írta a brit Daily Mail.

Az olasz és brit kutatók elsőként 34 olasz általános iskolást vizsgáltak, akiket a bevándorlókkal kapcsolatos hozzáállásukról kérdeztek. A következő hat hétben részleteket olvastattak velük a Harry Potter-regényekből, majd hat hét leteltével újra kitölttették velük a kérdőíveket. Az új válaszok alapján a gyerekek empátiája nőtt a bevándorlókkal szemben.

A kutatást ezután angol és olasz főiskolai diákok körében folytatták, akiket elsősorban a menekültekkel szembeni hozzáállásukról kérdeztek. A regényrészletek elolvastatása után kapott eredmények egybevágtak a korábbi olaszországi tapasztalatokkal.

A tanulmány szerint az olasz gyerekekre hatással volt „Harry Potter pozitív beállítottsága és viselkedése a kisebbségi csoportokkal szemben”, amely lecsapódott a való életben mutatott gondolkodásukban is. Vagyis a regények olvasása az előítéletek csökkenéséhez vezethet, nem csupán a bevándorlókkal vagy menekültekkel, de a szexuális kisebbségekkel szemben is – foglalta össze a kutatás eredményeit a Daily Mail.

A kutatók szerint a Harry Potter-regények fantáziavilágában sokrétűen jelenik meg az előítéletek kérdése. Például Voldemort, a regények főgonosza párhuzamba állítható Hitlerrel. Voldemort abban hisz, hogy minden hatalmat az „aranyvérű” varázslók kezébe kell adni, míg a „sárvérű” társaikat, a varázsképességek nélkül született „muglikat” és más fantázialényeket el kell nyomni vagy rabszolgasorba kell kényszeríteni.

Forrás: MTI

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com