Jövőre elkészül a pécsi rehabilitációs központ

5

Várhatóan 2015 elejére készül el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) csaknem 850 millió forintos beruházása keretében megvalósuló rehabilitációs központ a baranyai megyeszékhelyen – jelentették be az intézmény vezetői az új egészségügyi létesítmény bokrétaavató ünnepségén kedden.

Bódis József, a PTE rektora elmondta, a rehabilitációs központ „régi űrt tölt be” az egyetemi klinikai központ szolgáltatásaiban: itt lesz majd az idegrendszeri károsodások – balesetek, vérzések – európai szintű akut ellátása utáni fekvőbeteg-rehabilitáció, valamint a hasonlóan magas szintű kardiológiai és pulmonológiai ellátást követően a szív- és tüdőgyógyászati betegek ambuláns rehabilitációja.

Hozzátette: a javarészt uniós forrásból megvalósuló, 850 millió forintos beruházás a tervezett ütem szerint halad, így a jövő év elejére teljesen készen állhat a mintegy 1600 négyzetméteres rehabilitációs központ, amely a neurológiai és az idegsebészeti klinika Rét utcai épülettömbjének a közvetlen szomszédságában áll, s ahhoz közvetlenül kapcsolódik majd.

Péley Iván, a projekt orvosszakmai munkatársa arról szólt, hogy az ideggyógyászati fekvőbeteg-rehabilitációban részt vevők esetében a létesítménnyel lehetővé válik a diagnosztika, valamint a konzíliumok, a műtői háttér, illetve az intenzív osztály szükség esetén azonnali használata, kiküszöbölve az időnként kellemetlen, hosszadalmas és költséges betegszállítást.

A földszinten lesznek az ambuláns rehabilitáció szakrendelői, a betegek egészséges életmódra történő oktatását szolgáló oktató-közösségi terek, valamint két tornaterem, amelyek elsődlegesen a kardiológiai betegek rehabilitációját szolgálják majd. Az első emeleten 25 ágy szolgálja az ellátást egy-, két-, illetve négyágyas, fürdőszobás, a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő kialakítású és berendezésű betegszobákban.

Forrás: MTI

5 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com