Az intimitás nem korfüggő

1

A legújabb tudományos eredmények rácáfolnak arra a köztudatban élő feltételezésre, miszerint a korral lankad a női libidó. Akik középkorúként szexuálisan aktívak, nyugdíjas korukban akkor sem hagynak fel vele, ha rendellenességet tapasztalnak.

Egy idei kutatás szerint, akiknek fontos a testiség, háromszor akkora eséllyel maradnak aktívak az ágyban. A Pittsburgh-i Egyetem Orvosi Központja 354 olyan középkorú vagy idősebb nőt kérdezett meg újból négy év után, akik korábban szexuális aktivitásról számoltak be. A JAMA Internal Medicine című szakfolyóiratban megjelent adatok szerint a 48 és 73 év között nők több mint 85 százaléka maradt tevékeny.

„A szexuális zavar bélyege végzetes lehet a hölgyekre nézve. Tévhit, hogy az évek múlásával egyre kevésbé fontos a nőknek a szex, ezért egyszerűen leszoknak róla. Felmérésünk éppen ennek ellenkezőjét mutatja.”- magyarázta Dr. Holly Thomas az egyetem munkatársa.

Az időskori aktivitás, amibe a nemi élet is beletartozik, már csak azért is fontos, mert segít a minőségi élet fenntartásában. Azok a nyugdíjasok, akik hetvenéves koruk után is szexuális életet élnek, társaiknál ritkábban szenvednek zavartságtól és feledékenységtől.

Az észak-németországi Rostock Egyetem professzorai 170 emberrel készítettek interjút, akiknek az életkora 63 és 75 év között volt. A felmérés során a memóriát és a figyelmet is vizsgálták, ezért neuropszichológiai tesztnek is alávetették őket. A kutatása során egyértelműen bebizonyosodott, hogy van közvetlen összefüggés a szexuális élet minősége és a fiatalos elme között.

A megkérdezett 63 évesek 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett a szexuális életével, és ez az arány 75 éves korra 70 százalékra nőtt. A kutatók szerint, akiknek fizikai okokból nem megy többé a szeretkezés, azoknál hasonló eredményeket hozhat a kézfogás, az ölelés és az intimitás fenntartása.

 

 

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com