Betiltásra váró allergének

2

Az Európai Bizottság három veszélyesnek ítélt illatanyag – a HICC, az atranol és a klóratranol kozmetikumokban való betiltását kezdeményezi, és további allergénekre is kiterjesztené az egyedi címkézés kötelezettségét.

A parfümök, krémek és dezodorok összetevőiként használt illatanyagokat nehéz lenne mind kiküszöbölni, azonban a már kialakult személyes érzékenység alapján elkerülhetőknek kéne lenniük. Ezért is van nagy jelentősége annak, hogy az allergéneket kötelező legyen feltüntetni a kozmetikumok csomagolásán.

A brüsszeli javaslat a bizottság által kelkért tudományos testület eredményei alapján született meg, miután veszélyesnek ítéltek több kozmetikai alapanyagot is. Az illatanyagok széles körű elterjedése miatt szinte lehetetlen mindegyiknek a használatát megszűntetni, ezért további tudományos munka szükséges a biztonságos koncentráció határértékének megállapításához. Az Európai Bizottság a parfümök betiltását nem kezdeményezi, de a gyártókat kötelezi arra, hogy az allergéneket a kozmetikumok csomagolásán „parfüm” vagy „aroma” szavakkal tüntessék fel, összetételüket alakítsák át, a betiltott allergének helyett pedig egy másik anyagot használjanak fel.

A meghirdetett nyilvános konzultáció a bőrallergiát kiváltó anyagokkal, a kontaktallergénekkel kíván foglalkozni, melyek az európai lakosok 1-3 százalékánál allergiás reakciókat, ekcémát vagy viszketést váltanak ki. A tudományos bizottság javaslatot tett egy a kozmetikumokban elfogadható felső határérték elrendelésre, miután tapaszos vizsgálatok során még 12 egyszerű vegyi anyagot és 8 természetes kivonatot is „különösen aggályos anyagként” azonosítottak.

A módosítások hivatalos elfogadására várhatóan 2014 végén vagy 2015 elején kerül sor, mert a javaslatot jóvá kell hagynia a tagállamoknak, az Európai Parlamentnek és az Európa Tanácsnak.

A fogyasztók számára készült korábban egy úgynevezett „26 allergén illatanyag-lista”, mely olyan anyagokat sorol fel, melyek kontaktallergiás reakciókat válthatnak ki:

1. alfa-amil-fahéjaldehid (AMYL CINNAMAL), 2. benzil-alkohol (BENZYL ALCOHOL), 3. fahéj-alkohol (CINNAMYL ALCOHOL), 4. citrál (CITRAL), 5. eugenol (EUGENOL), 6. hidroxi-citronellal (HYDROXICITRONELLAL), 7. izoeugenol (ISOEUGENOL), 8. alfa-amil-fahéjalkohol (AMYL CINNAMYL ALCOHOL), 9. benzil-szalicilát (BENZYL SALICYLATE), 10. fahéjaldehid (CINNAMAL),11. kumarin (COUMARIN), 12. geraniol (GERANIOL), 13. hidroxi-metil-pentil-ciklohexén-karboxaldehid (HYDROXYISOHEXYL 3-CYCLOHEXENE CARBOXALDEHYDE), 14. 4-metoxi-benzil-alkohol (ANISE ALCOHOL), 15. benzil-cinnamát (BENZYL CINNAMATE), 16. farnezol (FARNESOL), 17. 2-(4-tercier-butil-benzil)-propionaldehid (BUTYLPHENYL METHYLPROPIONAL LILIAL), 18. linalool (LINALOOL), 19. benzil-benzoát (BENZYL BENZOATE), 20. citronellol (CITRONELLOL), 21. alfa-hexil-fahéjalkohol (HEXYL CINNAMAL), 22. imonén (LIMONENE), 23. meti-2-oktinoát (METHYL 2-OXTYNOATE), 24. alfa-izometil-jonon (ALPHA-ISOMETHYL IONONE), 25. tölgyfamoha-kivonat (EVERNIA PRUNASTRI EXTRACT), 26. famoha-kivonat (EVERNIA FURFURACEA EXTRACT).

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com