Sürgősségi centrum lesz a marcali kórházban

0

Marcali, 2014. február 18., kedd (MTI) – Sürgősségi centrum kialakítását kezdték meg a marcali kórházban – jelentette be Móring József Attila KDNP-s országgyűlési képviselő kedden Marcaliban, a kórház bejáratánál tartott sajtótájékoztatón.

Az áprilisi országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként a Marcali központú somogyi 3-as választókerületben induló politikus mérföldkőnek nevezte a fejlesztést, hangsúlyozva: ez a változás a térségben élő mintegy 60 ezer ember és a kórház hozzávetőleg 300 dolgozója számára egyaránt megnyugtató.

A fejlesztés szükségességéről szólva kiemelte: a Balaton közelsége miatt a nyári turisztikai idényben is fontos szerepe lesz a sürgősségi betegellátó központnak. Ezt támasztja alá az is, hogy a több ütemben végrehajtott fejlesztés részeként 2015 elejére elkészül egy helikopterleszálló is.

Móring József Attila közölte: a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházzal történt integráció nélkül nem lett volna lehetőség arra, hogy a marcali kórházban a megfelelő finanszírozással kialakíthassanak egy sürgősségi centrumot. Az integráció tette lehetővé azt is, hogy konszolidálják a marcali kórházat – hangsúlyozta, hozzátéve: megszűnt a kórház mintegy 500 millió forintos adóssága, megerősítették, kibővítették a járóbeteg-ellátást, és a mostani fejlesztéssel még magasabb szintű ellátást tudnak biztosítani.

A politikus elmondta, hogy a sürgősségi centrumhoz szükséges összeget a Kaposi Mór Oktató Kórház saját forrásból biztosítja. A gépek és a műszerek beszerzésére, valamint a szakmai háttér biztosítására – öt orvossal kötött szerződést az intézmény – 50-100 millió forintot költenek. A diagnosztikai vizsgálatokhoz használatos CT-berendezés megvásárlásához és a leszállópálya építéséhez pályázaton szeretnének támogatás nyerni.

A rendelők átalakítása és az eszközök beszerzése már folyamatban van, a sürgősségi centrum a tervek szerint alapszinten már néhány héten belül elkezd működni – mondta a képviselő, hozzátéve: az ígéretek szerint áprilisban teljessé válik az ellátás.

bzsó \ ppd

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com