A magyar középosztály többsége magánorvoshoz fordul, mégsem köt egészségbiztosítást

0

A magyar középosztály 59 százaléka magánszolgáltatóhoz fordul, ha orvosra van szüksége, mégis alig kötnek magán egészségbiztosítást – közölte a MediHelp International egészségügyi szolgáltató az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a középosztály közé a 90-150 ezer forint egy főre eső nettó jövedelemmel rendelkező aktív munkavállalók tartoznak.

Tavaly mindössze 11 milliárd forint értékben kötöttek a magyarok betegségbiztosítást, ebből pedig 3,6 milliárd forintot fizettek ki, vagy költöttek szolgáltatásra. Mivel az összegbiztosítások – betegség esetén adott összeg fizetése – a leginkább elterjedtek, a kifizetés jelentős része pénzbeli, a megkapott összeget pedig a beteg akár hálapénzként (paraszolvenciaként) is fizetheti – tájékoztatott a cég a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adataira alapozva.

Közölték, a publikált piaci becslések szerint a számla nélkül fizetett szolgáltatásokkal és a paraszolvenciával együtt Magyarországon évente több mint 300 milliárd forintot költenek az emberek egészségügyi szolgáltatásokra, az állami mellett. Ebből 139 milliárd forint a magánszolgáltatók részére, 144 milliárd forint pedig egyéb, nagyrészt magán- és lakásrendelőkben elköltött összeg.

A Századvég Alapítvány által, a Mabisz megbízásából készített felmérésből pedig az derül ki, hogy a magyarok 28 százaléka kötne egészségbiztosítást a közeljövőben és lenne hajlandó havi rendszerességgel néhány ezer forintot áldozni erre a célra, míg 48 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy biztosan nem fog ilyet kötni. A felmérésben résztvevők 83 százaléka már most is rendszeresen költ az egészségére, átlagosan 8857 forintot havonta.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com