Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának és a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatójának szakmai vezetésével végezték el az első két EV ICD (érrendszeren kívüli beültethető kardioverter defibrillátor) terápiát a Pécsi Tudományegyetem Szívgyógyászati Klinikáján. A jelenleg leginnovatívabbnak számító, hirtelen szívhalál kockázatát jelentősen csökkentő eszközt 2023 októberében világszinten is az elsők között alkalmazta a Semmelweis Egyetem klinikája. Dr. Merkely Béla célja, hogy országszerte elérhető legyen ez az újfajta beültethető defibrillátor azoknak a betegeknek, akik számára ez lenne a leghatásosabb a veszélyes szívritmuszavarok kezelésére.
Az első újfajta, érrendszeren kívüli, szegycsont és szív között elhelyezett kardioverter defibrillátor beültetést (EV ICD) 2023 októberében hajtották végre a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján; akkor ez nemcsak hazai és regionális szinten, de a teljes CEMA régióban (Közép-Kelet-Európa, Közel-Kelet és Afrika) úttörő beavatkozásnak számított. Az újfajta beültethető defibrillátor kifejlesztésében és a kapcsolódó nemzetközi szintű klinikai vizsgálatokban is jelentős szerepe volt a Városmajornak, valamint dr. Merkely Béla klinikaigazgatónak, a Semmelweis Egyetem rektorának. A módszer a súlyos szívritmuszavarral küzdő betegek számára jelent egy újfajta lehetőséget az eddigi terápiák mellett.
A Semmelweis Egyetem klinikája az innovatív EV ICD terápia terén a világ három legnagyobb tapasztalattal rendelkező centruma közé tartozik. Fontos küldetésünk, hogy megosszuk az eddig összegyűlt tapasztalatokat és Magyarország minden nagy szívsebészeti, kardiológiai és pacemakeres centrumában meghonosodjon ez az eljárás annak érdekében, hogy az egész országban elérhető legyen a rászoruló betegek számára
– jelentette ki dr. Merkely Béla. Ennek a folyamatnak a részeként dr. Merkely Béla szakmai vezetésével sikeresen hajtották végre Pécsett az első két EV ICD beültetést egy 62 és egy 63 éves betegen, amelyet számos helyi érdeklődő hallgató, rezidens és sebész szakorvos is követett.
Dr. Kónyi Attila, a Pécsi Tudományegyetem Szívgyógyászati Klinikájának docense hangsúlyozta: a pacemaker munkacsoport vezetőjeként kiemelt céljának tartja, hogy a legjobb és legmodernebb terápiák elérhetőek legyenek betegeiknek, ezért nagy öröm számára, hogy a pacemaker ellátást kiteljesíthették ezzel az innovatív módszerrel. „Megtiszteltetés, hogy dr. Merkely Béla, aki hazai szinten meghonosította ezt az eljárást, személyesen adta át tapasztalatait és volt jelen az első beavatkozásoknál” – fogalmazott. Nagy előnye az új technikának, hogy a készülék képes úgy megszüntetni a ritmuszavarokat, hogy ne okozzon a betegnek fájdalmat, a gyors ingerlést a beteg szinte észre se veszi – tette hozzá.
Az EV ICD egy olyan speciális, beültethető újraélesztő készülék, amelynek az érzékelői és a sokkot leadó elektródája nem a szokásos helyen, a szívben, hanem a szív és a szegycsont között van. A műtét elvégzése intervenciós szempontból azért „szívet dobogtató”, mert nagyon világos anatómiai tudás mellett rendkívül precízen kell elhelyezni – érzékeltette dr. Merkely Béla.
Az eszköz feladata, hogy érzékelje a szív rossz működését, és ha kell, akkor képes legyen átlagban 30 Joule energiájú elektromos sokkot adni, hogy megszűnjön a ritmuszavar.
Fontos, hogy az új megoldással együtt jelenleg elérhető három technológia közül minden beteg abban részesüljön, ami a legmegfelelőbb számára, a legkisebb szövődménnyel és a legnagyobb hatékonysággal ültethető be, a leginkább hosszú távú megoldást jelentve – mutatott rá dr. Merkely Béla.
Az EV ICD azoknak jelenti a legjobb megoldást, akiknél a hagyományos, szívben elhelyezett ICD infekció miatt kockázatot jelenthet. Az új eszköz esetében kisebb energia szükséges az életveszélyes ritmuszavar megszüntetéséhez, emellett ha a későbbiekben cserélni kell az eszközt, az is könnyebben megoldható, mint a szívbe helyezett defibrillátor esetében.
Milyen beültethető újraélesztő készülékek érhetők el szívritmuszavaros betegek számára?
Magyarországon évente ezres nagyságrendben történik újraélesztő készülék, vagyis kardioverter defibrillátor (Implantable Cardioverter Defibrillator, ICD) beültetés. Az eszköz egy életmentő készülék, ami súlyos szívritmuszavar esetén elősegíti a szívműködés fenntartását. Típusai:
Hagyományos, transzvénás ICD: a készülék elektródái a vénákon keresztül jutnak el közvetlenül a szívbe. Alkalmas a folyamatos monitorozásra, defibrillálásra és szükség esetén pacemaker funkcióval is rendelkezik, vagyis korrigálja a szívritmust.
Szubkután ICD: bőr alá ültethető kardioverter defibrillátort, szív érintése nélkül helyezik el a mellkasbőr alatt, defibrilláló funkcióval igen, pacemaker funkcióval viszont nem rendelkezik.
EV ICD: egyesíti a két másik eszköz előnyeit. Éren kívüli beültethető kardioverter-defibrillátor, amely a defibrilláló funkció mellett képes a konvencionális ICD-khez hasonlóan szívritmuszavar esetén a normális ritmus felé terelni a rendellenes működést kisebb elektromos impulzussorozattal is
Dr. Cziráki Attila, a pécsi Szívgyógyászati Klinika igazgatója az innovációk fontosságát hangsúlyozta az egyetemi klinikákon.
„Egy új életmentő készüléknél a két legfontosabb, hogy a megfelelő betegeken alkalmazzuk és a megfelelő módszerrel. Nagy dicsőség számunkra, hogy ezt az új módszert első kézből sajátíthattuk el a szakterület világszinten legjobb három intézetének egyikétől; köszönettel tartozunk ezért Merkely Béla professzornak” – fogalmazott.
Az EV ICD terápia mostantól nemcsak a betegellátásba, hanem az egyetemi oktatásba is be tud kerülni Pécsett is – tette hozzá.
Forrás: Semmelweis Egyetem
