„Nagyon sok magas vérnyomású betegnek nem lenne szüksége orvosságra, ha hajlandó lenne változtatni az életmódján. A többség ehelyett még a gyógyszereit sem szedi rendesen, pedig ezzel olyan létfontosságú szerveit ítéli lassú halálra, mint a szív, a vese vagy az érrendszer” – figyelmeztetett Farsang Csaba belgyógyász professzor, a Magyar Hypertonia Társaság alapítója és tiszteletbeli elnöke. Ezt az idézetet nem ijesztgetésnek szánjuk, hanem kiindulópontnak. Arra emlékeztet, hogy betegként nemcsak passzív elszenvedői vagyunk a magas vérnyomásnak, hanem aktív szereplői is a kezelésnek. Az orvosok munkája és a gyógyszerszedés csak akkor lehet igazán hatékony, ha mi magunk is hozzátesszük a saját részünket. Ez nem más, mint az életmódváltás: a tudatos döntések, a rendszeres mozgás, a megfelelő étrend és a folyamatos önfigyelés – olvasható a Magyar Diabetes Társaság írásában.
Szerző: Füzesi Brigitta, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének elnöke.
A krónikus betegségek – így a hipertónia – a tudomány mai állása szerint nem gyógyíthatók. De ha beletesszük a saját erőfeszítéseinket, az „önrészünket”, akkor a kezeléseknek köszönhetően hosszú távon is jó életminőséget érhetünk el.
Mi tulajdonképpen ez az „önrész”? Elsősorban tudás: ismeret arról, hogyan működik a betegség, mik a kockázati tényezők, hogyan mérjük helyesen a vérnyomásunkat, és hogyan alakíthatunk ki olyan életmódot, amely támogatja a terápiát. Ez egy tanulási folyamat, amely folyamatos odafigyelést igényel – de szerencsére ma már rengeteg eszköz segíti ezt.
„A csendes gyilkosok” – így emlegetik a diabéteszt és a magas vérnyomást. Ez a két krónikus betegség gyakran együtt jár, azonban külön-külön is jellemző rájuk, hogy sokáig tünetek nélkül károsítják a szervezetet. Korábban – a ritkább szűrések miatt – nem egyszer csak akkor derültek ki, amikor már súlyos, akár vissza nem fordítható következményeket okoztak.
Ma azonban a rendszeres szűrések, az otthoni vérnyomás- és vércukormérés, valamint a széles körű tájékoztatás révén sok esetben hamarabb felismerhetők és megfelelő életmóddal és kezeléssel a szövődmények kockázata érdemben csökkenthető.
Ebben a fordulatban nemcsak az orvostudomány fejlődése játszott szerepet. Legalább ennyire fontosak voltak a kommunikációs kampányok: plakátok, hirdetések, betegtájékoztatók, televíziós spotok. Míg korábban sokszor csak a háziorvosnál, véletlen vizsgálatok során derült ki a magas vérnyomás, ma már szinte mindenki tudja, hogy a célérték nagyjából 130/80 körül van, felismeri a rizikófaktorokat, és otthon is méri a vérnyomását. A vérnyomásmérő mára olyan természetes része lett a háztartásoknak, mint a kenyérpirító vagy a hajszárító.
Ez a cikk azt mutatja be, hogyan vált a hipertónia orvosi „magánügyből” közös társadalmi kérdéssé. Milyen eszközökkel és üzenetekkel hívták fel a szakemberek a figyelmet a veszélyre? Hogyan változott az orvos–beteg kapcsolat és a tájékoztatás formája? Miként jelent meg a vérnyomás a reklámokban, a médiában, majd az interneten és az okoseszközök világában?
A vérnyomásmérés története
A hipertónia elleni küzdelem története nemcsak orvosi, hanem kommunikációs sikertörténet is – amelyből ma is sokat tanulhatunk.
A vérnyomásmérés mai formája több mint száz év alatt alakult ki. 1896-ban az olasz belgyógyász, Scipione Riva-Rocci találta fel a higanyos vérnyomásmérőt, amellyel azonban csak a szisztolés értéket lehetett mérni. A fordulatot 1905 hozta el, amikor az orosz Nyikolaj Korotkov felfedezte a róla elnevezett „Korotkov-hangokat”, amelyek lehetővé tették a diasztolés érték meghatározását is. Innentől kezdve teljes vérnyomásmérésről beszélhetünk.
Az 1960-as évekre a higanyos vérnyomásmérő már az orvosi rendelők alapfelszerelésévé vált – igaz, használatához képzett szakemberre volt szükség. Ugyanebben az időszakban Japánban megszületett az a gondolat, hogy a test „irányító és kommunikációs rendszereit” érdemes a gépekével összevetni, és így fejleszteni egészségügyi eszközöket. Ennek az elméletnek köszönhetjük a digitális vérnyomásmérőt, amelyet Kazuma Tateisi, az Omron alapítója fejlesztett ki. Az első digitális modell 1973-ban jelent meg, majd 1978-ban piacra dobták az otthon is használható változatot. A siker óriási volt: mára világszerte mintegy 200 millió Omron készülék működik, ami a teljes piac felét jelenti. (Érdekesség, hogy Japánban – ahonnan elindult világhódító útjára – körülbelül 35 millió elektronikus vérnyomásmérő van használatban.)
Sokáig azonban a „vérnyomás” kifejezés a legtöbb ember számára semmit sem jelentett. Még az orvosi rendelőkben sem volt általános a mérés. Az áttörést az ötvenes évek hozták meg: a híres Framingham-tanulmány bizonyította, hogy a magas vérnyomás az egyik legfontosabb kockázati tényező a szív- és érrendszeri betegségek – például a stroke vagy a szívelégtelenség – kialakulásában. Ettől kezdve indult el a gyógyszerkutatás és a népegészségügyi programok sora.
Az Egyesült Államokban 1972-ben indították el a Nemzeti Magas Vérnyomás Oktatási Programot, amely a médiát, a templomokat, a tűzoltóállomásokat és a közösségi tereket is bevonta a lakosság felvilágosításába. Az eredmény látványos volt: míg a hetvenes évek elején az amerikaiak alig negyede tudott a magas vérnyomás és a szívbetegségek kapcsolatáról, három évtizeddel később már több mint kilencven százalék ismerte a kockázatokat, és a többség rendszeresen mérte a vérnyomását.
Európában a nyolcvanas–kilencvenes években születtek meg az első országos és európai szintű hipertónia-irányelvek. Magyarországon a Magyar Hypertonia Társaság 1994-ben tette közzé első ajánlását, amely a vérnyomásmérés rendszeresítését javasolta a háziorvosi vizsgálat részeként. A kötelező előírást végül a 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet rögzítette.
Ezzel a vérnyomásmérés a korábban nem mindenütt követett eljárásból fokozatosan mindennapi rutinná, a vérnyomásmérő pedig otthoni alapfelszereléssé vált. Az okoseszközök és mobilalkalmazások korában pedig már szinte bárhol, bármikor nyomon követhetjük saját értékeinket.
Tömegek tájékoztatása
Próbáljuk felidézni – a fiatalabb olvasók képzeljék el – azt az időszakot, amikor még nem terjedt el tömegesen az internet (a széles körű elterjedés a kilencvenes évek második felében indult). Már az 1970-es évektől ismert volt, hogy a magas vérnyomás megelőzése és hatékony kezelése nem képzelhető el a betegek együttműködése és életmódbeli változtatások nélkül. De honnan szerzett erről tudomást a lakosság?
Elsősorban az orvosoktól – akikhez azonban jellemzően azok jutottak el, akiknél már panasz vagy kockázat merült fel. Nem véletlen, hogy a hatvanas évektől a televízió, a rádió és a nyomtatott sajtó mint elsődleges tömegtájékoztatási csatornák kulcsszerepet játszottak a hipertóniával (és sok más egészségügyi témával) kapcsolatos ismeretek terjesztésében.
Forrás: Magyar Diabetes Társaság
A „klasszikus” médiumok mellett ugyanakkor kreatív megoldások is megjelentek. Ilyen volt például a Magyar Posta által 1971 októberében indított „Dr. Telefon” szolgáltatás: egy vezetékes számot felhívva az Egészségügyi Felvilágosító Központ gondozásában készített, rögzített üzenetekből lehetett egészségügyi tanácsokat hallgatni. A témák hetente váltották egymást – az egészséges táplálkozástól a magas vérnyomásig –, a felvételek éjszakánként, 17.00 és 7.00 óra között voltak elérhetők. A 4 perces mini-előadásokat magnószalagra rögzítették, és az automata kapcsolásnak köszönhetően egyszerre mintegy hatvanan hallgathatták. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy az első napon 3211, az első héten pedig összesen 13 054 hívás futott be.
Érdekes figyelemfelhívó eszköz volt az 1978-as Hipertónia Világéve alkalmából kibocsátott, 1 forint címletű alkalmi bélyeg (kibocsátás: 1978. augusztus 21.). Nincs megbízható adat arról, hogy – jóllehet akkoriban a levelezés és a bélyeghasználat a mindennapi kommunikáció része volt – ez kézzelfoghatóan hozzájárult-e a megelőzéshez; a bélyeg mindenesetre a tematikus (egészségügyi/WHO) filatéliai gyűjtemények jellegzetes darabja.
Forrás: Magyar Diabetes Társaság
Talán meglepő, de már 1964-ben megjelent egy, orvos által laikusoknak írt, kifejezetten betegedukációs kötet a magas vérnyomásról: Dr. Kusztos Dénes: Mennyi a vérnyomásom? (Medicina). A könyv célja az volt, hogy az érintettek érthető nyelven, bármikor átolvashassák és átismételhessék a legfontosabb tudnivalókat. A megjelenést követően – korabeli beszámolók szerint – a János Kórházban író–olvasó ankétot is tartottak, ahol betegek és egészségügyi dolgozók tehették fel kérdéseiket a szerzőnek.
Forrás: Magyar Diabetes Társaság
És íme egy józanító példa arra, hogy csodák nincsenek: már a hetvenes évek elején létezett valóságshow-szerű, közösségi részvételre építő program – ráadásul jóval értelmesebb közegészségügyi céllal, mint sok mai produkció. 1973-ban az Egészségügyi Felvilágosító Központ, a Népművelési Intézet, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Vöröskereszt együttműködésében a magas vérnyomást fókuszba állító ismeretterjesztő tévé- és rádióadás-sorozat indult, amely egy egész mozgalom megszületését készítette elő. A mozgalom neve (Megmérettünk, és nehéznek találtattunk) a lényegre utalt: a fogyni vágyók klubokat alakítottak, és orvosi vezetés mellett, a korszerű táplálkozás szabályait elsajátítva, a kapcsolódó ismeretterjesztő műsorokat követve igyekeztek megvalósítani az előírt testsúlycsökkentést. Figyelemre méltó szempont volt, hogy a testsúly mellett a jelentkezők vércukor-, vizelet- és vérnyomásértékét is folyamatosan nyomon követték. A vállalás komolyságát jelezte, hogy a klubokba jelentkező fogyni vágyóknak három tanú hitelesítésével kellett megfogadniuk, hogy végigcsinálják a programot. Ha valamikor, most különösen időszerű ennek az immár több mint ötven éve indult mozgalomnak az üzenete: „Egyik-másik ember lehet kövér, de egy ország ne induljon hízásnak!”
A fent említett különleges ismeretterjesztő megoldások mellett a nyomtatott sajtó volt az a médium, amely a legszélesebb közönséget érte el és a legintenzívebben közvetítette az egészséggel – így a magas vérnyomással – kapcsolatos tudást. Hasábjain a hipertónia visszatérő témaként jelent meg: rendszeresen foglalkoztak a kiváltó okokkal, a kockázati tényezőkkel, a megelőzés lehetőségeivel és a kezelési módokkal.
A Tisza Cipő (A Martfűi Cipőgyár dolgozóinak lapja) 1978. március 24-i (6.) száma is foglalkozott a hipertóniával. Forrás: Magyar Diabetes Társaság
Forrás: Magyar Diabetes Társaság
