Szeptember 10-e az öngyilkosság megelőzés világnapja

0

Világszerte 700 ezer, Európában megközelítőleg 120 ezer, hazánkban pedig mintegy 1600 öngyilkosság történik évente – derült ki a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) keddi sajtótájékoztatóján, ahol az is elhangzott, kilenc hazai megyében nem érhető el pszichoterápiás segítség – írja a Medical Online.

Az öngyilkosság össztársadalmi kérdés, mindenkinek figyelnie kell a másikra és észrevenni azokat a jeleket, amelyek a végzetes lépés tervezésére utalnak – mondta az öngyilkosság-megelőzés világnapjának apropóján szervezett eseményen Molnár Károly, az MPT elnöke.

Az öngyilkosságban meghaltak több mint kétharmada férfi, míg a befejezett öngyilkosságnál 20-szor gyakoribb öngyilkossági kísérletet elkövetők többsége nő. A befejezett öngyilkosságot elkövetők közel felének már volt legalább egy megelőző kísérlete, a kísérletezők negyede végül öngyilkosságban hal meg. Az öngyilkosok több mint 90 százaléka mentális betegségben szenved a halála idején, ezek közül a leggyakoribb a súlyos depresszió, amely az esetek több mint kétharmadában van jelen. Depresszióban a beteg gyakran kilátástalannak látja jövőjét, megküzdési stratégiája elégtelen, ezért az őt ért negatív külső hatásokra gyakran végzetes reakciókkal válaszol.

Egy öngyilkosságra 15-20 kísérlet esik, a megelőzésben, az egyes stációkban való közbelépésben pedig nemcsak az orvosnak, hanem a családnak, a környezetnek is döntő szerepe lehet – hangsúlyozta Rihmer Zoltán, az MPT vezetőségi tagja. A professzor a számokat ismertetve elmondta, a legtöbb öngyilkosság Grönlandon történik, Magyarország ezen a 150-es listán a 23. helyen áll. A hazai incidencia 15,8.

Az öngyilkosság rizikótényezői – amelyek össze is függenek:

  • depresszió, alkoholfüggőség;
  • személyiségbeli vonások;
  • pszicho szociális akut vagy krónikus stresszfaktorok;
  • demográfiai, életmódbeli tényezők.

A protektív tényezők sorába tartoznak a kiterjedt szociális kapcsolatok, a vallásosság, a várandósság és a gyermekágyi időszak, mentális betegség esetén pedig a hatékony kezelés és gondozás.

Javuló terápia, szignifikáns csökkenés

Míg 1986-ban 100 ezer főre 46 öngyilkosság jutott itthon, az utóbbi évtizedekben ez az arány 67 százalékkal, 16-ra csökkent, ami Rihmer Zoltán szerint annak köszönhető, hogy eközben 13-szorosára emelkedett a kezelt depressziós betegek száma. A hatékony kezelés és farmakoterápia rizikócsökkentő hatása az öngyilkosság esetében 82, a tervezett öngyilkosságnál pedig 80 százalékos.

Az öngyilkosságra készülők gyakran nem közlik szándékukat környezetükkel. Az öngyilkossági veszély felismerésében az egészségügyi dolgozókon és a hozzátartozókon kívül fontos szerepük van az emberekkel rutinszerűen foglalkozó személyeknek, mint a tanárok, a lelkészek, a munkahelyi és sportköri vezetők. A prevencióban a politikának is nagy szerepe van, ebbe a kompetenciakörbe tartoznak a szociális támogatások, az alkohol és drogstratégia kidolgozása és megvalósítása, a destigmatizáció és az egészségnevelés.

Az öngyilkos magatartásra veszélyeztetettek közül az egészségügyi ellátás csak azokon tud segíteni, akik fel is keresik a szolgálat különböző szintjeit. A közösségi felvilágosítás azért nagyon fontos, hogy a rászorulók felismerjék a problémát, ráismerjenek esetleges pszichiátriai betegségükre, illetve tudják, hogy hová lehet (és kell) fordulniuk segítségért.

(…)

Magyarországon 120 pszichiátriai gondozó látja el a pszichiátriai betegek nagy részét – vázolta a járóbeteg-ellátást Balczár Lajos, aki szerint az öngyilkossági szándék korai felismerése a prevenció kulcseleme, ezért alacsony küszöbű elérést kell biztosítani a páciensek számára. Célzott, bio-pszicho-szociális terápiára van szükség, amelyet teammunkában, képzett pszichológus, szociális munkás bevonásával kell biztosítani, e nélkül elvész a terápia hatékonysága. A betegeket gondozni kell és rendszeresen visszarendelni, ha pedig elmarad, utánamenni, a kezelésébe bevonva a családtagokat is. A mentális betegek stigmatizációja mellett az utóbbi időben megjelent a farmakoterápia stigmatizációja is – hívta fel a figyelmet egy új jelenségre az MPT vezetőségi tagja.

Egy magyar pszichiáter 40 beteget lát el, az ország 9 megyéjében egyáltalán nem érhető el pszichoterápia, összesen 100 gyermekpszichiátriai ágy áll rendelkezésre az intézményekben, ami azt jelenti, hogy a sürgősséggel érkező gyermekeket csak felnőtt osztályon tudják elhelyezni – sorolta a közönség soraiból hozzászóló Oriold Károly. Az öngyilkosságot elkövetők családtagjainak támogatását is felvállaló Lélekben Otthon Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta, tapasztalataik szerint a civil társadalom nincsen tisztában a segítségnyújtás lehetőségeivel és mikéntjével, de sok tanár, lelkész sem tudja, mivel foglalkozik egy pszichiáter – írja a lap.

Ha életuntságot érez, gyakran gondol a halálra vagy öngyilkossági gondolatokkal küszködik, forduljon bizalommal háziorvosához, vagy keressen fel pszichiátert, pszichológust illetve hívja az ingyenes 116-123 telefonszámot. Van segítség!

Teljes tartalom

Forrás: medicalonline.hu 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com