Jövő hétfőtől az izraeli repülőjáratokon maszk nélkül lehet majd utazni

0

Jövő hétfőtől az Izraelbe tartó és onnan távozó repülőjáratokon nem lesz kötelező a maszkviselés – jelentette a Háárec című újság hírportálja kedden.

A május 23-án nulla órától hatályba lépő határozat szerint mind az Izraelbe érkező, mind az onnan távozó repülőjáratokon maszk nélkül lehet majd utazni, miután a döntést addig várhatóan jóváhagyja az izraeli parlament, a kneszet is.

Az izraeli egészségügyi minisztérium korábban már bejelentette, hogy május 21-étől megszüntetik az Izraelbe érkező külföldiek repülőtéri PCR-tesztelését, és nem kell sem PCR-tesztet, sem antigén tesztet végezniük, mielőtt felszállnak az induló járatokra.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint több, mint 60 ezer teszt elvégzésével 2403 új vírushordozót azonosítottak hétfőn, 3,98 százalék volt a pozitív eredmények aránya. Jelenleg 15 476 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben, mellettük 13 815-en vannak házi karanténban, mert fertőzött személlyel érintkeztek.

A tárca jelentése szerint jelenleg a kórházakban fekvő 321 beteg közül 108-nak súlyos az állapota, 51-en lélegeztetőgép segítségére szorulnak, és öten műtüdővel lélegeznek. A koronavírus-járvány kezdete óta 4 111 908 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok a mintegy 9,4 millió lakosú országban.

zraelben jelenleg csak nyolc település tartozik az „erősen fertőzött” kategóriába, 47 helység minősül közepesen, 100 pedig enyhén fertőzöttnek, és 125 települést soroltak a járvány által jelenleg alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába.

Tavalyelőtt december vége óta 6 708 464, ötévesnél idősebb izraelit – az ország lakosságának 72,14 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három oltást 4 491 350-en kaptak, és 807 613-an adatták be maguknak a negyedik – azaz a második emlékeztető – oltást is.

Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 10 806-an haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány öt hullámában 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban 11-en vesztették életüket, ami 56 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com