Macska is megfertőzhet embert tébécével

3

A világon először fertőzött meg macska embert tébécével: két esetben tesztek bizonyították, hogy a kórokozó a háziállattól származik – közölte a brit közegészségügyi hatóság (PHE).

„Jelenlegi ismereteink szerint soha nem történt még a világon, hogy macskáról terjedt volna emberre a tuberkulózis. Ez az első két eset” – idézte a The Daily Telegraph a PHE képviselőjét. A két beteg szervezete jól reagál a kezelésekre.
Az állatorvosok szerint a házimacskák úgy kaphatták el a fertőzést, hogy borzüregbe merészkedtek, vagy olyan rágcsálókkal kerültek kapcsolatba, melyek szintén jártak a borz barlangjában.

A hatóság szakértői szerint állat úgy fertőzheti meg az embert, hogy a légző- vagy emésztőrendszerébe jut az állatból származó kórokozó, vagy úgy, hogy az ember bőrsérülése érintkezik a beteg vagy elhullott állattal.

Azonban úgy vélik, „igen kevés” az esélye, hogy macska fertőzzön meg embert. Danielle Gunn-Moore, a macskabetegségek kutatója ellenben azt mondta, nem szabad azt gondolni, hogy csak borzokat és szarvasmarhát fertőz a kórokozó. Volt már olyan esete, ahol kutyáról került át emberre a Mycobacterium bovis baktérium, mely a tébécé egyik kórokozója.

Tavaly az AHVLA brit állategészségügyi laboratórium kutatói kilenc macskát vizsgáltak meg, melyek ezt a mikrobát hordozták. A PHE 39 olyan embernek ajánlotta fel a tébécészűrést, aki érintkezhetett a kilenc fertőzött macskával. Közülük 24-en éltek a lehetőséggel, kettejüknél már kialakult tuberkulózist diagnosztizáltak, másik két embernél csak lappangott a kór.

A két betegnél kimutatták, hogy Mycobacterium bovis fertőzte meg őket. A két utóbbi esetben a tesztek egyértelműen bizonyították, hogy macskától származott a kórokozó. A PHE azóta nem értesült újabb macskafertőzésről.

Az adatok azt mutatják, ez a kórokozó évente kevesebb mint 40 embert fertőz meg, többségük 65 év feletti. Valószínű, hogy a baktérium régebben került a szervezetükbe, majd éveken át lappangott.

(http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/10727347/Pet-cats-infect-humans-with-TB-for-first-time.html)

Forrás: MTI

3 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com