Jobb, ha többször eszünk?

2

Miért ne együnk naponta háromszor? Ha túlságosan ragaszkodunk a reggeli-ebéd-vacsora trióhoz, nem feltétlenül tesz jót. Egy-egy étkezés kihagyása nem számít, ahogy az sem, ha gyakrabban eszünk. A böjt pedig kifejezetten előnyös lehet – írja a Házipatika

A napi háromszori étkezés rutinunkká vált Európában, és immár a tengerentúlon is, amióta az Újvilágot meghódították kontinensünk felfedezői, tengerészei, telepesei és katonái. Egy történész szerint ugyanakkor csak egy mesterséges konstrukcióról van szó, ami az európai középkor terméke. Ugyanakkor a brit Daily Mail szerint az, hogy túlságosan ragaszkodunk ehhez, károsíthatja az egészségünket.

Valójában ugyanis nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy a háromszori főétkezés jobbat tesz a testünknek, amikor energiára van szükségünk. Valójában egyes étkezések kihagyása vagy a böjtölés igencsak jót tehet. Ráadásul egészségesebb is lehet a reggeli-ebéd-vacsora ritmusnál. Így például azt sem lehet tudni, hogy a napi háromszori, hatszori vagy akár kilencszeri étkezés a jobb – viszi tovább a gondolatmenetet a brit lap.

A Daily Mail több kutatásra hivatkozik. Így például az sem számít igazán, hogy valaki három főétkezést tart-e vagy mondjuk hat kisebbet. A teljes kalóriaszámításnál ez lényegtelen – mutatta ki egy 2010-es tanulmány, amelyet a British Journal of Nutrition közölt. Sem súlykülönbséget, sem pedig hormonális eltérést nem figyeltek meg a kutatók – olvasható a cikkben.

A teljes tartalomért kattintson ide.

Forrás: hazipatika.com

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com