Ötvenmillió forint értékű támogatást ad a 4iG csoport a Semmelweis Egyetem Alapítványnak, a Semmelweis Egyetem (SE) Gyermekgyógyászati Klinikája Bókay utcai és Tűzoltó utcai részlegeinek. Az adományozásról szóló oklevelet szerdán adta át a vállalatcsoport vezérigazgatója a klinika Tűzoltó utcai részlegében.
Fekete Péter vezérigazgató elmondta, hogy a támogatás két szakaszban valósul meg. Az első ütemben, még decemberben digitális eszközöket, laptopokat, számítógépeket, kivetítőket adnak át, amelyekkel a klinika mindennapi munkáját segítik. A második ütemben, 2024 első negyedévében a várótermi digitális tájékoztató felületek megújítását végzik el, és virtuálisvalóság- (VR) ezközökkel járulnak hozzá a kórház gyermekgyógyászati célú VR-kutatási projektjéhez. A cégcsoport idén a partnerei karácsonyi ajándékozásra szánt összeget teljes egészében erre a karitatív célra fordítja, és munkatársaik önkéntes munkát vállalnak a klinikán. A jövő generáció támogatása a legnagyobb befektetés – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az eszközökkel az intézmény szakellátási, kutatási és oktatási tevékenységét egyaránt segítik.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy az adományként kapott digitális eszközök, hardverek a betegellátást és az orvosegészségtudományi oktatást is segítik. A felszereléseket a diagnosztikában, a terápiában, a betegek oktatásában és a távfelügyeletben is hasznosítják majd – tette hozzá. A rektor azt mondta, az SE kiemelkedően teljesít a betegellátásban, az oktatásban és a kutatásban is Közép-Európa vezető egyeteme, megjegyezve, mindhárom területen a digitalizáció a jövő útja.
Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója ismertette: intézményükben évente mintegy 1400 hallgató vesz részt valamilyen képzésen, tavaly 20 ezer fekvőbeteget kezeltek, a járóbeteg-szakellátásban pedig százezer felett volt az esetszám. Hozzátette, hogy a digitális eszközök nemcsak az orvostanhallgatók és az egészségügyben tanulók képzését segítik, hanem azon gyerekek oktatását is, akiket akár több hónapig a klinikán ápolnak.
Forrás: MTI