Alvást kínzó kellemetlenségek – nem kívánatos hálótársak, az ágyi poloskák

0

Mostanában sok szó esik az alvást nehezítő ágyi poloskákról. Előfordulhatnak bármely hálóhelyen, sok ember alvását zavarva – hívja fel a figyelemet a Magyar Alvás Szövetség. 

Csípésük nyomai felismerhetőek a testen, mivel viszkető bőrpírt okoznak. Édes dohos illat az ágyban, kicsi vérfoltok, apró kagylószerű maradványok, fekete-barnás foltok, tojások az ágyneműn, a matracokon utalnak egyértelműen a jelenlétére.

A rovar mérete alig alma magnyi, szemmel is nehezen észrevehetőek, gyorsan mozognak, repülni ugrani nem tudnak, inkább kúsznak, általában éjszaka aktívak. Csípésük, ami tulajdonképpen harapás, hamar begyógyul, egy-két héten belül elmúlik. Súlyosabb fertőzés esetén a csípések begyulladhatnak, váladékozhatnak.

Észrevétlenül juthatnak be a hálószobába, poggyászok, ruhák, használt ágyneműk és bútorok közvetítésével. Idővel szétszóródhatnak a hálószobában, bármilyen résbe vagy védett helyre beköltözhetnek.

Erősen kötődnek az emberhez, a fénytől irtóznak, megjelenésüket észlelve nemcsak a hálószobák ágyait, hanem az ágyak közvetlen környezetét is kezelni kell.

A megfelelő alváskörülmények folyamatos fenntartására hívja fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség a napjainkban gyakori beszédtémával kapcsolatban. A hálóhelyek folyamatos karbantartása az alapja a minőségi alvásnak, amely az ágy, a matrac, az ágynemű, a hálószoba folyamatos tisztán tartását jelenti, amelyek elválaszthatatlan részei a kívánatos alváshigiénének.

Forrás: Magyar Alvás Szövetség / OS

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com