Megfelelő életmód a visszérbetegek részére

0

Magyarországon, visszérbetegségben sonkan szenvednem. Legalább ugyanannyian vannak, akik visszérhordozók és csak esztétikai szinten érintettek. A hazai felmérési adatok jelentősen különböznek aszerint, hogy csak az egyértelműen tág visszerekre, vagy a seprűerekre is vonatkoznak. Ezek szerint hazánkban 10-50%-ban fordul elő vénás betegség. Tehát a visszeresség a népesség jelentős százalékát érinti, vagyis a szó igazi értelmében népbetegség.

A visszérbeteg részére megfelelő életmód betartása javasolt: 

Az izompumpa rendszeres működtetése

vénás pumpa az alsóvégtagi visszeres keringés fő motorja. Segít kiüríteni a mélyvénákat, így a felületes erekből beszívódó vénás vérnek lesz helye a mélyvénákban. Ennek működtetése már rövid egyhelyben állás vagy ülés esetén indokolt. Ez a mozgás segít a vénás panaszok enyhítésében, gyakran a kellemetlen érzés öntudatlanul is megmozdítja a feszülő végtagot (nyugtalan láb).

Lábtorna

láb tornáztatása összefüggő gyakorlatsort jelent, amikor nem egyéb tevékenységet folytatunk, hanem a vénás keringés különböző módokon történő élénkítésére figyelve, gyakorlatokat végzünk.

A végtag túlzott fizikai terhelésének kerülése

Az alsóvégtag megerőltetése, izmainak túlzott feszülése, túlságosan magas vénás nyomást eredményez, a vénás vért nagy erővel préseli a beteg, már nem záró billentyűkön keresztül, rendellenes irányba. Egyes sport tevékenységek során, az ellazulás nélküli erőfeszítés az izompumpa átmeneti blokkolását, a felületes erek kiürülésének gátlását okozza.

A testsúly megfelelő szinten tartása

Vitatott, hogy a magas BMI érték mennyire hajlamosít varicositas megjelenésére (megfordítva úgy is mondhatjuk, hogy a soványság nem véd meg a varicositastól), azonban, ha már jelen van a varicositas, akkor annak súlyosbodását eredményezi.

A a láb vízszintes vagy e fölötti pihentetése

Az alsóvégtagból álló helyzetben ürül ki legnehezebben a vér, hiszen egy véroszlop súlya ellen kell áramlania. Amikor ülő helyzetben vagyunk, ez a véroszlop alacsonyabb és a láb izmai ellazult állapotban vannak, nem nehezítik sehol a vér továbbfolyását. A vízszintesig, vagy e fölé emelt lábakból a vér kiürülése a véroszlop hiánya miatt könnyebb.

A túlzott meleg expozíció kerülése, izompumpa rendszeres működtetése

meleg kitágítja a vénákat, emiatt a vénabillentyűk nem zárnak, ezáltal a distalis érszakaszt a vénás nyomás ki tudja tágítani. Sajnos a meleg megszűnte után, vagy hideg hatására nem biztos, hogy a véna kellőképpen visszaszűkül és a kitágult billentyűk ismét zárni fognak. Fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy a termálvíz felületes vagy mélyvénás trombózist tud kiváltani.

Forrás: Érbetegségek Orvostudományi Szakfolyóirat

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com