Az alacsonyabb kalóriabevitel lassíthatja az öregedés ütemét

0

Jótékony hatásai lehetnek a kalóriabevitel kis mértékű, de tartós csökkentésének egy friss vizsgálat szerint melyet a HVG közöl. 

Meglepő eredményekre jutott az amerikai Nemzeti Öregedéskutató Intézet (National Institute of Aging) a Nature Aging folyóiratban közzétett tanulmánya: az alacsonyabb kalóriabevitel lassíthatja az öregedés ütemét, és az egészséges felnőttek élettartamát is növelheti.

A kétéves, randomizált vizsgálatban 220 felnőtt vett részt, és a kalóriabevitelüket 25 százalékkal csökkentették, míg egy másik csoportot arra kértek, hogy ne változtassanak az étrendjükön. Valamennyi résztvevő BMI-je (testtömeg-indexe) 22 és 27 között mozgott.

A csökkentett kalóriabevitelre fogott csoport négy héten át napi három ételt kapott, hogy hozzászokjanak az adagok méretéhez – emellett az első 24 héten tanácsadást is kaptak az étrendjükhöz. A másik csoport semmilyen tanácsot vagy instrukciót nem kapott, hogy mit és hogyan fogyasszon.

Bár az emberek nem tartották be szigorúan az étrendet, és érdemben csak nagyjából 12 százalékkal csökkentették a kalóriabevitelüket, a szakemberek szerint már ez is elegendő volt ahhoz, hogy jelentős változásokat lehessen megfigyelni – írja az NBC News nyomán a HVG.

Az eredmények ígéretesek: a csökkentett kalóriabevitelű csoport a jelek szerint 2–3 százalékkal lassabban öregedett, mint a normál étrenden lévő személyek. A szakemberek szerint a korai elhalálozás kockázata ezáltal 10–15 százalékkal is csökkenhet.

Forrás: HVG 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com