Már vannak rendszeres fogyasztói a húshelyettesítőknek egy hazai felmérés szerint

0

A megkérdezettek 5 százaléka rendszeresen fogyaszt növényi alapú húshelyettesítőt, csaknem 30 százalék már kóstolt ilyen terméket, a többiek fele pedig kipróbálná – közölte a Pápai Hús Kft. az MTI-vel kedden.

A visszajelzések szerint minden ötödik ember követ valamilyen diétát, közöttük ugyancsak 20 százalék körüli a vegetáriánusok és a vegánok aránya – írták. A Pápai Hús Kft. szeptemberi, online kérdőíves, reprezentatív kutatása alapján az életkor csökkenésével egyre kevesebb a húsevő. A magyar háztartások kétharmadában még hetente többször fogyasztanak húst, különösen az 50 és 65 év közöttieknél, de 43 százalék tart húsmentes napot, többnyire anyagi megfontolásból – tették hozzá.

A válaszok alapján a vegán élelmiszerek iránti nyitottság felülmúlja a várakozásokat – értékelte az adatokat a Pápai Hús Kft. A vásárlói érdeklődést részben a kíváncsiság magyarázhatja a közlemény szerint, de biztosak abban is, hogy a fogyasztói tudatosság, a fenntarthatósági elvárások ugyancsak fontosak. A megkérdezettek 40 százaléka figyel arra, hogy kevesebb szemetet termeljen az élelmiszerek fogyasztásával, a minőségi alapanyagokra szintén majdnem ugyanennyien figyelnek, míg az összetevőket minden harmadik vásárló nézi meg. Az egészséges termékekért minden negyedik akár többet is hajlandó fizetni – derül ki a felmérésből.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com