A rák nem a balszerencse műve

9

Nagyrészt környezeti tényezők számlájára írható a rák, nem csupán szerencse kérdése egy új kutatás szerint, mely a Nature brit tudományos lapban jelent meg.

Egy idei kutatás eredményei azt mutatták, hogy a rákos daganatok kétharmada nem vezethető vissza környezeti és életmódbeli tényezőkre, például a dohányzásra, a megállapítást sokan vitatták – tudósított a BBC News. A Nature-ben megjelent friss tanulmány szerzői többféle megközelítést használva jutottak arra, hogy a rákos megbetegedéseknek csak 10-30 százaléka írható a szervezet természetes működése számlájára.

A rákot a szervezet egy sejtjének „elromlása”, kontrollálatlan szaporodása okozza. Ez fakadhat a szervezet saját, vele született működési módjából, többek között abból a kockázatból, hogy minden egyes sejtosztódásnál mutációk keletkezhetnek. Okozhatja továbbá külső tényező, többek között a dohányzás, az UV-sugárzás és számos, még fel nem fedezett ok is.

A tudományos vita arról folyik, vajon a belső vagy a külső tényezők fontosabbak-e a rák kialakulásában. A Science tudományos lapban januárban közzétett tanulmány azt taglalta, hogy egyes szövetekben miért fejlődhet ki a rák milliószor nagyobb eséllyel, mint másokban.

A New York-i Stony Brook Rákkutató Központ orvosai friss tanulmányukban különböző módszerekkel – számítógépes szimulációval, a populáció adatainak elemzésével és genetikai szempontból vizsgálták a kérdést.

Eredményeik következetesen azt mutatták, hogy a kockázat 70-90 százalékban külső tényezők számlájára írható. „Óriási a szerepe a környezetnek, az emberek nem álltathatják magukat a balszerencsével: nem lehet dohányozni, majd a rákot a sorsnak tulajdonítani. Olyan ez, mint egy revolver, a szervezet saját, belső kockázata csak egy golyó benne” – jelentette ki Yusuf Hannun, a Stony Brook.

A brit rákkutató intézet (Cancer Research UK) munkatársa, Emma Smith szerint az egészséges életmód, a dohányzás kerülése, a megfelelő testsúly megtartása, az alkoholfogyasztás csökkentése ugyan nem véd garantáltan a rák ellen, ám látványosan csökkenti a kór kialakulásának kockázatát.

Forrás: MTI

9 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com