Egészséges munkahelyekért kampány Magyarországon

0

Magyarországon is elindul az Európai Unió „Egészséges munkahelyek – Kezeljük a stresszt!” kétéves kampány – jelentette be Balogh Katalin, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által működtetett Nemzeti Fókuszpont vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A magyarországi kampány megvalósításában közreműködő szervezet vezetője elmondta, hogy az Európai Unióban évente 136 milliárd euró, ezen belül Magyarországon megközelítően 440 milliárd forint érték vész el a munkahelyeken a nem megfelelően, illetve nem kezelt munkahelyi stressz miatt. A kampány keretében csütörtökön konferenciát tartanak, meghirdetik az Európai Munkavédelmi Ügynökség kétfordulós Európai helyes gyakorlat díj pályázatát a 100 fő alatt, illetve az afölött foglalkoztató cégeknek, szakmai rendezvényeket tartanak, kiadványokat jelentetnek meg, honlapot működtetnek.

Az április 28-ai Munkavédelmi Világnap fókuszában is a munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok állnak – ismertette a nemzeti programot megvalósító Nemzeti Fókuszpont vezetője.

Modori László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a munkavédelem, és a munkahelyi stressz megfelelő kezelése versenyképességi tényező is. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: az értékteremtő munka a gazdaság működésének alapja, és ezt csak biztonságos, egészséget nem veszélyeztető munkakörülmények között lehet végezni.

Bakos József, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság főigazgató-helyettese elmondta, hogy a munkavállalók biztonsága a munkáltató alapvető érdeke és felelőssége. A munkahelyi stressz komoly veszélyforrás a cégeknél is, a kieső munkanapok 50-60 százalékánál ez áll a háttérben, és negatívan befolyásolja a vállalat hatékonyságát és versenyképességét.

Balogh Katalin szólt arról, hogy az Európai Munkavédelmi Ügynökség az Egészséges munkahelyek kampányaiban évek óta aktuális problémákra irányítja a figyelmet, például korábban a zajvédelem, a fiatalok biztonságos munkakezdete, a kockázatértékelés témákat helyezték középpontban.

A Bilbao-i központú Európai Munkavédelmi Ügynökség kétéves kampányához az idén 30 ország csatlakozott, az uniós tagállamokon kívül például a nyugat-balkáni országok és Törökország. Az aktuális témák kiválasztását felmérés előzi meg, a legutóbbi felmérés szerint a mozgásszervi panasz után a leggyakoribb megbetegedés a stressz, aminek az oka leginkább a munkahelyek átszervezése, a bizonytalan foglalkoztatási helyzet.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com