A világ első AI-kórházvárosában a robotorvosok naponta akár 3000 beteget is el tudnak látni
Kína gőzerővel modernizálja az egészségügyi ellátást az első mesterséges intelligencia által működtetett kórházváros kifejlesztésével, ahol a…
Kína gőzerővel modernizálja az egészségügyi ellátást az első mesterséges intelligencia által működtetett kórházváros kifejlesztésével, ahol a…
A szakemberek szerint az állatok nagy segítséget nyújtanak a beteg gyerekek mentális egészségének megőrzésében -…
Egy korábbi kutatásban már kimutatták az ortosztatikus hipotónia és a demencia közti kapcsolatot, de eddig még nem…
Vajon mi számít mérgező munkakörnyezetnek? Hogyan alakul ki, miről ismerhető fel és miként járul hozzá…
Az eddigi együttműködés megújításáról, megerősítéséről megállapodást írt alá a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Budapesti Műszaki…
Az idén minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést, a legtöbben nyáron pihennék…
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az Ixchiq nevű vakcina forgalomba hozatali engedélyének kiadását javasolta pénteken, az…
Melyek azok a legfontosabb dolgok, amelyeket mi magunk a mindennapokba illesztve viszonylag egyszerűen megtehetünk az…
Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap (World No Tobacco Day – WNTD) a dohányzás visszaszorítási tevékenységekre…
Az első, krónikus derékfájdalom miatt mélyagyi stimulációval kezelt vizsgálatának előzetes 6 hónapos eredményei szerint az…