Lélegeztetett betegek gyógyítását segítő eszközöket kapott a pécsi gyerekklinika

0

Az Országos Jótékonysági Vadásztársaság (OJV) három darab párásító készüléket adományozott ünnepélyes keretek között a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív Osztálya számára május 22-én. A közel 2,3 millió forint értékű eszközök a lélegeztetett gyermekek gyógyítását segítik majd – írja az egyetem. 

Fotó: Pécsi Tudományegyetem

„Ritkán adódik lehetőségünk arra, hogy saját magunk határozzuk meg, milyen fejlesztéseket vagy plusz eszközbeszerzéseket szeretnénk. Ezek a lehetőségek azonban kibővülnek, amikor a társadalom támogatását is élvezhetjük. Az Országos Jótékonysági Vadásztársasággal kialakított kapcsolatunk kiváló példája ennek a társadalmi támogatásnak” – mondta dr. Decsi Tamás, a klinika igazgatója.

Éves szinten több mint 300 gyermeket ápolnak a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán, mely regionális centrumként a délnyugat-dunántúli régió valamennyi súlyos esetét ellátja. Közülük nagyjából minden ötödik gyermek szorul lélegeztetésre, ezért döntöttek úgy a klinikán, hogy ezúttal a támogatást a lélegeztetett betegek gyógyszerelésében használatos eszközök beszerzésére fordítják. Az előző évben az OJV adományaiból elindított fejlesztéseket idén folytatták, és továbbra is kiemelt fontosságú maradt a legsúlyosabb, gépi lélegeztetésre szoruló gyermekek ellátásának támogatása.

„A jótékonysági vadászat ma messze túlmutat a vadászaton, társadalmi jelentőséggel bír, ezért Magyarország egyik meghatározó karitatív programjává vált.” – fejtette ki Fejes László, az OJV ügyvezetője. „2023-ban a jótékonysági vadászat egy történelmi éven van túl. Hagyományosan december 27-én tartjuk vadászatainkat. Ebben az évben az adományok összege meghaladta az 50 millió forintot, melynek köszönhetően összesen 23 kórház részesült valamilyen formában az adományokból.” – emelte ki az ügyvezető.

Fotó: Pécsi Tudományegyetem

Az átadón részt vett Nagy Csaba országgyűlési képviselő is, aki kiemelte, hogy nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy „Szinte mindenki a legdrágább kincsét, a szabadidejét áldozza föl azért, hogy ezt a több, mint 51 millió forintot át tudjuk adni a kórházak javára.” A képviselő köszönetet mondott a vadászati helyszín és a szervezés biztosításáért az OMVK Baranya vármegyei területi szerevezetének, valamint a Somogyhárságyi Nimród Vadásztársaságnak.

Molnár Ferenc, a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke hozzátette:

 „Ha már egy gyermek gyógyulásához hozzá tudunk járulni, akkor elértük a célunkat. 

Minden évben arra törekszünk, hogy a klinika által kiválasztott gépeket tudjuk megvásárolni, és a magam részéről garanciát szeretnék vállalni, hogy a jövő esztendőben is itt leszünk.”

Az új készülékek kapcsán dr. Rózsai Barnabás, a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív Osztályának vezetője elmondta: „Lélegeztetett betegek esetében létfontosságú a légutak párásítása, mely megelőzi a légúti váladék besűrűsödését. Ezáltal a váladék könnyebben eltávolítható, a lélegeztetés feltételei, az oxigén ellátottság pedig javul” – ismertette az új eszközök előnyeit az osztályvezető orvos. Majd hozzátette: „Mi már lábhoz tett fegyverrel várjuk a következő évet.” – utalva Molnár Ferenc ígéretére, majd folytatta „Már vannak ötleteink, amelyeket esetleg figyelembe vehetünk egy újabb adományozási kezdeményezés során.”

Forrás: Pécsi Tudományegyetem 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com