„Az emberek legfontosabb elvárása, hogy minél hamarabb bejussanak az orvoshoz”

0

Ma az emberek legfontosabb elvárása az egészségügy szervezésével foglalkozók felé az, hogy minél hamarabb bejussanak az orvoshoz – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Mátraházán, a Magyar Kórházszövetség XXXVI. Kongresszusán tartott előadásában.

Rétvári Bence elmondta, a Századvég tavaly novemberi felmérése alapján a megkérdezetteknek csaknem fele szerint leginkább az időpontfoglalás egyszerűsítésére lenne szükség az egészségügyi ellátásban. Ennek elősegítésére a betegek igényei és szempontjai szerint létrehozott, az orvosok és ápolók számára is előnyös járóbeteg-irányítási rendszerben (JIR) július elsejétől megnyílik az időpontfoglalás és -módosítás lehetősége az Egészségablak applikációban és a 1812-es telefonszámon.

Megjegyezte, a JIR megjelenése „nagy volumenű változás” az egészségügyi rendszerben, és már 83 intézményben több mint 90 helyszínen elérhető. Hozzátette, annak július elsejei általános bevezetését a magyar járóbeteg-ellátó intézményben „nagy fordulónapnak” tekinthető.

Rétvári Bence kifejtette: a rendszer az ellátáshoz való eljutásban segíti a betegeket, az egészségügyi rendszereket pedig átláthatóbbá teszi. Annak segítségével mindenki, főleg egy járóbeteg-rendelő vagy egy kórház vezetője sokkal pontosabban fogja látni, hogy mi történik az általa vezetett intézményben.

Előadásában az államtitkár arra is kitért, azért is segíteni kell az orvosokhoz való bejutást, mert az időpontfoglalás egyszerűsítése mellett az emberek számára az is fontos, hogy kevesebb legyen a várakozási idő. Ismertette, a magyar betegek szürkehályogműtétre a hatodik, csípőprotézis-műtétre a nyolcadik, míg térdprotézisműtétre a tizenharmadik leggyorsabban jutnak be az OECD tagállamok között.

Az államtitkár elmondta, a magyar kórházakban mintegy 200 ezer műtétet végeznek el, a járóbeteg-rendelőkben pedig csaknem 59 milliószor fordulnak meg a betegek. Az egészségüggyel kapcsolatos közérzetüket ezek a találkozások befolyásolják legjobban, így a JIR-ben elsősorban ezzel, a szinte hatvanmilliós esetszámmal érdemes foglalkozni, hogy a betegek egészségügy iránt táplált bizalma növekedjen.

Rétvári Bence kijelentette, az emberek többségére igaz, hogy elsősorban a helyben való ellátás fontos számukra de nagy részük hajlandó kisebb vagy nagyobb távot is utazni az ellátásért. A magánellátással kapcsolatban hangsúlyozta, az emberek elégedettek az állami intézményekben dolgozó orvosokkal és ápolókkal, és azt nem azért választják, mert jobb a minősége, hanem azért, mert oda hamarabb bejutnak.

Kiemelte, Magyarországon elég orvos van, de a szervezésben segíteni kell nekik abban, hogy a betegek az orvosi ellátást nem ismerő emberként be tudjanak jutni az orvosokhoz. A rendszer célja, hogy az állami ellátásban a gyógyítás színvonalához zárkózzon fel a szervezés színvonala, így a betegek a lehető legkönnyebben és leggyorsabban jussanak hozzá a szükséges ellátásokhoz.

Rétvári Bence elmondta, az időpontfoglalás lehetőségével az orvosok és ápolók mentesülhetnek annak adminisztrációs terhei alól, és a betegek kezébe kerül a választás, hiszen a megadott időablakból kiválaszthatja majd a számára megfelelő időpontot. Hangsúlyozta, az új rendszer és az időpontfoglalási lehetőség összértéke az, hogy hamarabb jut el a beteg orvoshoz és hamarabb kezdhetik el kezelni.

Előadásában az államtitkár ismertette, hogy az Egészségablak alkalmazást már több mint 2,9 millió magyar ember töltötte le; 2,5 milliószor jelentkeznek be és onnan 9 millió orvosi dokumentumot töltenek le egy hónapban az emberek.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com