A mélyagyi stimuláció csökkenti a krónikus derékfájdalmat

0

Az első, krónikus derékfájdalom miatt mélyagyi stimulációval kezelt vizsgálatának előzetes 6 hónapos eredményei szerint az eljárás csökkenti a fájdalmat, az opioidhasználatot és a fogyatékosságot – írja az Orvostovábbképző Szemle Online.

Az American Association of Neurological Surgeons (AANS) 2024-es éves találkozóján bemutatták az első olyan beteg eredményeit, akit krónikus derékfájdalom miatt mély agyi stimulációval (DBS, deep brain stimulation) kezeltek. A subgenualis singuláris kéreg (SCC) mély agyi stimulációjának előzetes 6 hónapos eredményei azt sugallták, hogy az eljárás csökkenti a fájdalmat, az opioidhasználatot és a fogyatékosságot. Ezenkívül az eljárás jól tolerálható volt, és nem voltak súlyos mellékhatások vagy szövődmények. A vizsgálók úgy vélik, hogy a DBS egy lehetőség azoknak a súlyos derékfájós betegeknek, akik már kipróbálták és kimerítették a gyógyszereket, a fizikoterápiát és a gerincvelő-stimulációt.

„Egyre több tudományos bizonyíték van arra – ezek közé tartoznak a neurológiai képalkotó vizsgálatok eredményei is-, hogy a fájdalom általában, és ezen belül is a krónikus derékfájás befolyásolja az agyi áramköröket” – mondta el Dr. Ausaf A. Bari (University of California, Los Angeles) a konferencián, hozzátéve, hogy az olyan terápiák, mint a gerincvelő-stimuláció (SCS, spinal cord stimulation), nem befolyásolják ezeket az agyi változásokat, és ez magyarázhatja, hogy az SCS miért tűnik hatástalannak derékfájdalom esetében. Hipotézisük szerint a DBS azáltal fog segíteni ezeknek a betegeknek, hogy modulálja a krónikus fájdalmat közvetítő agyi áramköröket. Ezek az agyi áramkörök kapcsolatban vannak az SCC-vel, a kutatók szerint ily módon a mély agyi stimuláció alkalmas lehet a krónikus derékfájdalom szabályozására.

A páciens egy 50 éves férfi volt, akinek kórtörténetében több, mint 20 éve tartó refrakter krónikus derékfájás és sikertelen hátműtét szindróma szerepelt, a kísérleti gerincvelő-stimuláció nem járt sikerrel, és naponta háromszor 10 mg oxikodont szedett.

A 6 hónapos utánkövetés során a beteg fájdalomszintje jelentősen csökkent a kiindulási értékhez képest, beleértve a vizuális analóg skála 75%-os csökkenését és a fájdalom-szorongásos tüneti skála 86%-os csökkenését. Ezeken kívül az Oswestry-féle rokkantsági index pontszáma is 90%-kal csökkent. A heti opioidadagok és az orális morfium-egyenértékek szintén 95%-kal voltak csökkenthetők – írja a lap.

Forrás: otszonline.hu 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com