2023-ban elképesztően nehéz volt gyereknek lenni és gyereket nevelni

0

Milyen volt gyereknek lenni 2023-ban? Az idén 8. alkalommal megjelenő gyermekjogi jelentés erre a kérdésre keresi a választ több mint 90 oldalán át. A jelentés elkészítéséhez öszegyűjtöttünk minden elérhető adatot, információt, kutatást és publikációt, amelyekből kirajzolódnak a nagy folyamatok és a kisebb, gyerekek egy-egy csoportját jellemző helyzetek is. Bár a jelentés sok nehéz témát dolgoz fel, de mindenképp érdemes elolvasni, hiszen így egy pontosabb képet lehet kapni a gyerekek jelenlegi helyzetéről és fontos, elgondolkodtató adatokat és trendeket lehet megismerni – írja a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. 

2023-ban elképesztően nehéz volt gyereknek lenni és gyereket nevelni. Az infláció miatt minden kiadás közel ötödével többe került a családoknak. Miközben a gyerekekre egyre többet kellett költeni az egészségügyben, az oktatási rendszerben, és a képesség fejlesztéseknél is. Ennek fő oka, hogy az ingyenes, helyi szolgáltatások sok helyen nem elérhetőek, vagy nem megfelelőek.

Korlátozott óvodai férőhelyek

A jelentésből kiderül, hogy a gyerekek harmada nem fér hozzá helyben óvodai neveléshez. Emellett tovább nőtt a fejlesztésre szoruló, sajátos nevelési igényű gyerekek száma, akiknek a szüleik sok esetben csak magánúton találnak segítő szakembert.

Akadozó egészségügyi ellátás

Soha korábban nem volt ennyi betöltetlen háziorvosi hely, mint 2023-ban. Már évek óta nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik a lakóhelyükön nem jutnak hozzá háziorvosi ellátáshoz. Ez a szám 2023-ban már 103 731. Míg Közép-Magyarországon és a Dél-Alföldön 5% alatti a helyben háziorvosi ellátáshoz hozzá nem férők aránya, addig a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli vármegyékben 20% ezeknek a gyerekeknek az aránya.

Krónikus betegséggel küzdő iskolás gyerekek

Az akadozó egészségügyi ellátások ténye azért is aggasztó, mert az adatok szerint minden 5. iskolás gyerek nyilatkozott úgy, hogy van valamilyen krónikus egészségügyi problémája. A gyerekek ötöde túlsúlyos vagy elhízott, a napi gyümölcs- és zölségfogyasztás a gyerekek kevesebb mint harmadára jellemző, míg az energiaitalt minden nap fogyasztók aránya 14%-ra nőtt.

A gyerekek átlagosan kevesebbet aludtak 2023-ban mint 2018-ban (hétköznap alig több, mint 7,5 órát). A saját egészségüket kitűnőnek minősítő tanulók aránya 2002 és 2022 között több mint 10%-kal csökkent.

Romló egészségkárosító magatartások

Az egészségkárosító magatartások terén is romlott a helyzet: a 15-19 éves diákok 40%-a volt már részeg életében, ami jelentősen magasabb szám a korábbi évek adataihoz képest. Az iskoláskorú gyerekek közel ötödére jellemző a rendszeres (legalább heti gyakoriságú) dohányzás. A 9-11. évfolyamon tanulók 17%-a kipróbálta már a marihuánát, és minden 10. gyereknél előfordult már visszaélésszerűen szer (nyugtató vagy altató) használata.

Mentális problémák

A gyerekek és fiatalok körében a mentális problémák egyre nagyobb számban fordulnak elő, miközben 2023-ban is a pszichiátriai fekvőbeteg-ellátás 19 vármegyéből csak 7-ben, és a fővárosban volt elérhető. A növekvő szerhasználati adatokhoz képest különösen aggasztó, hogy a gyermek- és ifjúságaddiktológiai ellátásban is tovább csökkent az elérhető szolgáltatások száma. Járóbeteg-ellátás továbbra is csak két vármegyében érhető el.

Jelentősen több gyermekpornográfiai áldozat

A gyerekek jóllétét azonban nem csak az egészségügyi adatok határozzák meg. Számít az is, hogy mennyi bántalmazás és erőszak éri a gyerekeket. Miként az is, hogy mennyiben tudunk róluk jól gondoskodni.

Sajnos a 2023. évi adatok ebben a tekintetben sem adnak okot bizakodásra. A korábbi évekhez képest duplájára nőtt a gyermekpornográfia áldozatává vált gyerekek száma a 0-13 éves korcsoportban. Nőtt a 18 éven aluliak által elkövetett bűncselekmények száma, és több bűncselekménynek váltak áldozatává is. Több mint 110.000 veszélyeztetett gyerekről volt tudomása 2023-ban a gyermekvédelmi rendszernek, és a szexuálisan bántalmazott gyerekek 79,6%-át a saját családjában érte erőszak.

Mit árul el a magyar társadalomról, hogy a gyerekek ilyen rossz egészségi állapotban vannak? És mit árul el rólunk, hogy ilyen kevés figyelmet fordítunk a gyermekegészségügyre? Azt szoktuk mondani, hogy a gyerekek nem tudnak jobban lenni, mint a felnőttek, akik róluk gondoskodnak. Úgyhogy akár úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy van valójában az a magyar társadalom, amiben ilyen rosszul vannak a gyerekek?

A teljes Gyermekjogi Jelentés a Hintalovon Alapítvány oldalán olvasható.

Forrás: hintalovon.hu 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com