Takács Péter: a magyar EU-elnökség egyik fő prioritása lesz az uniós kardiovaszkuláris program kidolgozása

0

A magyar EU-elnökség egyik prioritása lesz az európai uniós kardiovaszkuláris program, stratégia kidolgozása – közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Debrecenben.

Ez jelzésértékű folyamat is: a magas színvonalon működő magyar kardiológia tudományos alapú, kiváló teljesítményének elismerése – tette hozzá Takács Péter a Debreceni Egyetem (DE) kardiológiai és szívsebészeti klinikája új hibrid műtőjének átadásán.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az űrkutatás után az egészségügy a második az innováció gyakorlatba ültetése terén: az alapkutatástól a gyakorlati alkalmazásig eltelt időt tekintve az egészségügy az egyik zászlóshajó. Azt mondta, a Debreceni Egyetemen minden együtt van: a kormányzati szándék, a modellváltó egyetem és a város töretlen támogatása, „ezért kiváló talaj az innovációra”.

Debrecen példáján kiindulva alakítják át országosan a járóbeteg-irányítási rendszert, ugyanis országosan is példaértékű ahogy „itt évek óta a szakrendelések online időpontfoglalással, telefonos segítséggel, call center működtetésével zajlanak”.

Terveik szerint ezt a rendszert fogják rövid időn belül megvalósítani az országban, mert „nem elég az innováció, nem elég a csúcstechnológia, az kell, hogy a betegek érezzék, megfelelő ellátáshoz jutnak, bejutnak az orvoshoz, foglalkoznak velük, ellátják az adott betegségüket” – hangsúlyozta Takács Péter.

A kormány az elmúlt években a humán erőforrást érintően is megfelelő, határozott intézkedéseket hozott – utalt az államtitkár az orvosi béremelésre, és „a most márciusban második lépcsőbe ért” szakdolgozói béremelésre.

Szabó Zoltán, a DE klinikai központjának elnöke utalt rá, hogy a klinikai integráció eredményeként centrumklinikák jöttek létre, amelyek zászlóshajója a kardiológiai és szívsebészeti klinika. A hibrid műtő létrehozásával szoros kapcsolat jött létre a kardiológiai és a szívsebészeti ellátás között – mutatott rá.

Kossa György, az egyetemet működtető gróf Tisza István alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, a beruházással a klinika felkerült a legfejlettebb ellátást biztosító kórházak európai térképére. Szilvássy Zoltán rektor a nagy tradíciójú ellátóhelyet és tudományos központot működtető humán erőforrás döntő voltára hívta fel a figyelmet.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, az utóbbi években „minőségi fókuszú” egészségügyi fejlesztések történtek a Debreceni Egyetemen, amely 7700 dolgozójával a legnagyobb foglalkoztató a városban.

A 400 millió forint európai uniós és 500 millió forint egyetemi forrásból megvalósított hibrid labor „a komplikált, nehéz beavatkozások” színtere, ahol a katéteres vizsgálattól a nyitott szívműtétig mindent egy helyen, a beteg mozgatása nélkül el lehet végezni – ismertette Csanádi Zoltán, a klinika igazgatója.

Az új műtő a legmagasabb nemzetközi standardoknak is megfelel – tette hozzá, megjegyezve, hogy működtetéséhez olyan csapat áll rendelkezésre a klinikán, amelynek a közreműködésével az elmúlt öt évben több mint húsz új kardiológiai beavatkozást vezettek be, köztük olyat, amelyet az országban egyedül Debrecenben tudnak elvégezni.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com