Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon

0

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon – közölte a HUN-REN Ökológiai Központ. 

A tavaszias időjárás kihat a kullancsok gazdaállataira, így magukra a vérszívókra is, emiatt idén az őshonos és a behurcolt fajok egyaránt korábban jelenhetnek meg Magyarországon – olvasható a közleményben.
Felidézték: az Ökológiai Kutatóközpont 2021-ben indította el Kullancsfigyelő programját, amelynek célja a klímaváltozás hatására Magyarországon is megjelenő nem őshonos – különösen a Hyalomma – kullancsfajok vizsgálata.

Ezek a fajok számos patogén terjesztésére képesek, ezek közül a leghírhedtebb az akár 30 százalékos halálozási aránnyal járó krími-kongói vérzéses láz vírusa.

A közösségi kutatási program segítségével az elmúlt három év során több száz lakossági bejelentés érkezett a kullancsfigyelő.hu portálra és összesen 14 Hyalomma-egyedet sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. A kullancsok többségét nagytestű emlősökön találták. A beérkezett Hyalomma kullancsokat jelenleg is vizsgálják, ugyanakkor a krími-kongói vérzéses láz vírusa eddig egyik egyedben sem volt kimutatható.

A monitorozás szempontjából különös figyelmet érdemelnek azok az egyedek, amelyeket már a tavaszi hónapokban sikerült azonosítani, mert ez arra utalhat, hogy a kullancs nem egy vándormadárral érkezett az országba, hanem itt telelt át, vagy akár itt is kelt ki.

A Hyalomma kullancsok nagyobbak és gyorsabbak a Magyarországon megszokott kullancsoknál, pajzsuk egyszínű, sötét, lábuk látványosan sávozott. Eredeti élőhelyük Magyarországtól jóval délebbre található, ugyanakkor a klímaváltozás miatt a közép- és észak-európai éghajlat is egyre inkább megfelelő számukra.
Mint írják, a vándormadarak nem hordozzák a krími-kongói vérzéses láz vírusát, ezért kicsi az esély egy fertőzött kullancs hazai megjelenésére.

A kutatók továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma-egyedet találtak, őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak. Az azonosításról és a beküldés módjáról további információ a Kullancsfigyelő honlapján (www.kullancsfigyelo.hu) érhető el.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com