Az érzelmek és szabályozásuk

0

Az érzelmek, azok felismerése és szabályozása kulcsfontosságú a mindennapi életben és alkalmazkodásban – írja a Diabetes.hu. 

Az érzelem egy összetett, többkomponensű esemény, amely cselekvésre ösztönöz. Számos funkciót láthat el, többek között információt közvetít másoknak és saját magunk számára, illetve ösztönözhet bizonyos cselekvésekre. Az érzelmek elsősorban egy nyilvánvaló okból erednek, és valamire vagy valakire vonatkoznak. Ugyanakkor, időnként kihívást jelenthetnek számunkra, különösen akkor, ha nem tudjuk megfelelően kezelni őket. Néha az érzelmek természetes módon múlnak el, ha nem foglalkozunk velük, de vannak olyanok is, amelyek belső nyomást gyakorolnak ránk, és nehéz elviselni őket. Ilyenkor az az érzésünk támad, hogy cselekednünk kell valamit, hogy megbirkózzunk velük.

Érzelmek mint folyamatok

Az érzelmeket folyamatként is értelmezhetjük, melynek több összetevője van.

Az önmagában lévő egyes alkotórészek még nem minősülnek érzelminek, mivel az egyes érzelmeket a különböző összetevők együttes jelenléte alkotja meg. Először megvizsgáljuk, hogy az adott érzelemnek milyen jelentősége van számunkra az adott pillanatban, ez az érzelmek kognitív kiértékelése. Ezt követően megjelenik az érzelem szubjektív élménye, azaz a kiváltott érzés. Az érzelmi folyamat harmadik lépésébe gondolkodási és viselkedéses tendenciák tartoznak, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a gondolkodásunkat és a viselkedésünket egy bizonyos irányba tereljék, például ha kíváncsiak vagyunk valamire, akkor szeretnénk azt a dolgot minél közelebbről megismerni. Fontos szerepet játszanak ebben a folyamatban fiziológiai válaszreakciók is, melyek elsősorban a szívritmus szabályozásában és a verejtékmirigyek fokozott működésében érhetők tetten. Az ötödik összetevő az arckifejezése vagy mimika. A folyamat utolsó fázisa pedig az érzelmekre adott reakciókat foglalja magába, melyek a saját érzelmi állapotunkra és a helyzetre adott reakcióinkra utalnak.

Természetes az is, hogy az érzelmekre valamilyen formában reagálunk, válaszokat adunk. A folyamatnak ezt a részét nevezzük érzelemszabályozásnak. Az érzelmeink szabályozása többnyire azt jelenti, hogy igyekszünk az érzelmeinket vagy fenntartani, vagy megszabadulni tőlük. Például gyakran elhalasztjuk a búcsút, mert szeretnénk minél tovább élvezni barátaink társaságát. Az érzelemszabályozás az önszabályozás fontos összetevője is. Ennek eredményessége a szociális siker jó előjelzője lehet. Annak elsajátítása, hogy mikor és hogyan kell szabályozni az érzelmeket, legfőképpen a szocializáció során zajlik. A szülők ezt közvetlenül és példákon keresztül is tanítják a gyermekeiknek.

Az érzelmeink szabályozását többféle módon tehetjük meg, az érzelemszabályozási stratégiák tárháza széles, idetartozik például az, ha újraértékeljük a helyzetet, vagy ha megosztjuk mással az érzéseinket, támaszt keresünk, de az is, ha valamilyen más szellemi erőfeszítést igénylő dologgal lekötjük a figyelmünket. Ugyanakkor az, hogy az adott stratégia a javunkat szolgálja-e, arra a kontextus is nagy hatással van.

A megfelelő érzelemszabályozási stratégia kiválasztása kulcsfontosságú. Érdemes lehet tehát munkát fektetnünk abba, hogy ezt a repertoárunkat bővítsük.

Egy otthon is könnyen elvégezhető érzelemszabályozási gyakorlat: a spiráltechnika

Idézzen fel egy zavaró, kellemetlen eseményt, gondolatot vagy jövőbeli aggodalmat és koncentráljon az azzal járó testérzetekre! Mennyire intenzív egy 0-tól 10-ig tartó skálán (0–10 pont)? Hol érzi a testében ezt az érzést?

Képzelje el, hogy az érzések energiák. És ez az energia spirálszerűen forog. Figyelje meg, milyen irányban forog? Óramutató járása szerint vagy ellentétesen?

Most képzeletben lassítsa, majd fordítsa meg a spirál mozgásirányát, és figyelje meg, mi történik. Csak figyelje…

Kilégzés után újra kérdezze meg magától, hogy milyen intenzív a most önben lévő kellemetlen érzet egy 0-tól 10-ig tartó skálán?

Szerző: Hammer Angéla Pszichológus, PhD hallgató, autogén tréning gyakorlatvezető

Forrás: diabetes.hu 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com