Idén is lehet pályázni a látássérülteket segítő szolgáltatások biztosítására

0

A látássérültek mindennapjait, munkavállalását segítő, megkönnyítő szolgáltatások biztosítására idén is pályázatot írt ki a kormány 600 millió forint értékben – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Fülöp Attila elmondta, hogy „a látássérültek számára biztosított elemi rehabilitációs szolgáltatás nyújtására” civil és egyházi szervezetek jelentkezését várják; a beadási határidő február 17-e.

Az államtitkár felidézte: három évvel ezelőtt vezették be az elemi látásrehabilitációs szolgáltatást, amelyet minden 16. életévét betöltött látássérült jogosult igénybe venni.

A szolgáltatás célja, hogy az egészségügyi rehabilitációt követően segítse a sérült emberek mindennapi életbe történő visszailleszkedését mind az önálló életvezetés, mind a munkavállalás területén. A szolgáltatást regionális, illetve lehetőség szerint megyei szinten kell megszervezni, és egy évben 60 ezer (szolgáltatói) órát biztosítanak a pályázat keretében.

A pályázatokat a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetnek kell benyújtani, online formában. A tavalyi pályázati időszakban ezt a szolgáltatást 1012-en vették igénybe, a szolgáltatott óraszám pedig csaknem 53 ezer volt – ismertette Fülöp Attila.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com