Hazánkban minden hónapban közel 200 ezer beteget érint az unipoláris major depresszió

0

Évente a teljes magyar gyógyszerkassza összegét, vagyis akár 360 milliárd forintot is fordíthatnak a költségvetésből a major depresszió indirekt és direkt kezelésére, derül ki egy tanulmányból. Ráadásul jelentős orvoshiány van a pszichológusok és pszichiáterek között, a betegek száma pedig folyamatosan emelkedik – írja az Economx. 

Az unipoláris major depresszió az egyik leggyakoribb pszichiátriai betegség, Magyarországon minden hónapban közel 200 ezer beteget érint, akiknek kevesebb, mint a fele áll orvosi, gyógyszeres kezelés alatt – derül ki a 2022-ben készült tanulmányból, amiben megalkották az úgynevezett depresszió-mutatószámrendszert.

A kutatás azért jött létre, hogy felhívja a politikai döntéshozók figyelmét arra, hogy Magyarország esetében mely területeken van a legnagyobb szükség a változtatásra azért, hogy a depressziós betegek ellátása javuljon.

Statisztikai adatok szerint valamivel kevesebb mint tizenkét pszichiáter jut Magyarországon 100 ezer lakosra. Miközben a 15 éves vagy annál idősebb lakosság hét százaléka szenved depressziótól. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a depresszió okozta társadalmi kár hazánkban jóval markánsabb, mint a depresszió kezelésének közvetlen költsége.

A major depresszió kezelése 334 milliárd forint becsült éves indirekt és 26 milliárd forint éves direkt egészségügyi ráfordítással jár. A közvetett és közvetlen teher megközelítőleg a teljes éves magyarországi gyógyszerkassza nagyságával egyenértékű, évente 360 milliárd forintra tehető.

A Magyar Pszichiátriai Társaság tanulmánya szerint a major depresszióval élő betegek a betegségük miatt évente megközelítőleg 41 munkanapot hiányoznak a munkájukból. Azt is kiemelték, hogy a kezeletlen depresszió egy lefelé menő spirált eredményezhet; a spirál végén a beteg produktivitáscsökkenése, tartós munkanélkülisége, rokkantsága, önellátási képtelensége, vagy akár öngyilkossága is állhat. Nemzetközi és hazai kutatások alapján az öngyilkosok 65-87 százaléka – nem kezelt – depresszióban szenvedett, amikor önkezével véget vetett az életének.

Míg 2021-ben 1561 ember lett öngyilkos Magyarországon 2022-ben 1647-en vetettek véget az életüknek saját kezükkel a statisztikai adatok szerint. 

Teljes tartalom az Economx oldalán olvasható. 

Forrás: Economx 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com